Az egyesült államokbeli Anaheimben szombaton megkezdődött tornász-világbajnokságon férfi válogatottunk a csapatverseny selejtezőjében a várakozástól messze elmaradva szerepelt, s már biztosra vehető, hogy a jövő évi olimpián nem vehet részt a csapatversenyben. Athénban a férfiaknál a legjobb esetben is csak két versenyzőnk indulhat.
Az elutazás előtt a szakvezetés bízott benne, hogy férfi csapatunk a kvalifikáció szempontjából sorsdöntő selejtezőben bekerül az első 12 közé. Ebben az esetben teljes létszámmal, azaz hat fővel vehetett volna részt az ötkarikás játékokon. Ám csapatunk, amely már befejezte a szereplését, hat csoport után csak a 11. helyen áll; s még jó néhány nemzet, a sportág nagyhatalmai közül Kína, az Egyesült Államok, a Koreai Köztársaság és Ukrajna, a potencionális riválisok közül Olaszország, Franciaország, Bulgária és Svájc is magyar idő szerint vasárnap éjjel kezd. Így már csak abban reménykedhetünk, hogy a végelszámolásnál a 13-18. helyek valamelyikén végzünk, ami két olimpiai kvótát érne.
A Gál Róbert, Fekete Levente, Detrői Zoltán, Lőrik Attila, Király Roland, Takács Árpád összeállítású együttesünk a selejtezőben sajnos rendkívül sok hibával tornászott. 31 csapat értékelésében talajon a 8., a korláton a 10., gyűrűn és ugrásban a 12., lólengésben a 14., nyújtón csak a 17. legtöbb pontszámot szerezte. A harminc bemutatott gyakorlatból csupán tíz pontszáma haladta meg a 9,000-t. A csúcsot Gál Róbert ugrásban kapott 9,600-e jelentette. Gál talaj- és Fekete gyűrűgyakorlata egyaránt 9,537-et ért. A mezőnyben jelenleg Gál 9,537-es talajgyakorlatával a negyedik, 9,600-es ugrásával viszont csak nyolcadik a rangsorban. A jövő hét végi szerenkénti döntőkben a legjobb 8-8 vehet részt, figyelembe véve, hogy nemzetenként minden fináléban maximum két tornász indulhat.
Eredmények, férfi csapatselejtező:
állás 6 csoport, 32 válogatott után:
1. Japán 227,046 pont
2. Románia 224,770
3. Oroszország 223,380
4. Kanada 220,617
5. Spanyolország 220,332
6. Németország219,132
7. Fehéroroszország 219,120
8. Kuba 217,832
9. Koreai Nép Dem. Közt. 216,908
10. Kazahsztán 214,684
11. Magyarország 214,307
12. Ausztrália 213,820
(Még 4 csoport, 21 válogatott van hátra.)
A magyarok eredményei szerenként:
nyújtó: Lőrik 8,825 Detrői 8,675; Fekete 8,600; Gál 8,187; Király 7,787
talaj: Fekete 8,037; Takács 8,150; Király 7,950; Detrői 8,987; Gál 9,537
lólengés: Takács 7,950; Detrői 8,075; Gál 8,875; Lőrik 8,912; Fekete 9,275
gyűrű: Detrői 8,375; Lőrik 8,625; Gál 8,862; Király 9,412; Fekete 9,537
ugrás: Lőrik 8,987; Detrői 8,825; Takács 9,325; Király 9,387; Gál 9,600
korlát: Fekete 8,775; Gál 9,125; Lőrik 9,287; Detrői 8,800; Takács 9,225
Fábik Tibor
[origo]
BL: esélye sem volt a Leverkusennek a Barca ellen
A második félidő elején néhány percig tudott csupán komoly ellenfélként futballozni a Leverkusen, amely hazai pályán 3-1-re kapott ki a Barcelonától a Bajnokok Ligája ...
BL: esélye sem volt a Leverkusennek a Barca ellen
A második félidő elején néhány percig tudott csupán komoly ellenfélként futballozni a Leverkusen, amely hazai pályán 3-1-re kapott ki a Barcelonától a Bajnokok Ligája ...
BL: esélye sem volt a Leverkusennek a Barca ellen
A második félidő elején néhány percig tudott csupán komoly ellenfélként futballozni a Leverkusen, amely hazai pályán 3-1-re kapott ki a Barcelonától a Bajnokok Ligája ...
Nem akar pokolra jutni a világ legjobb bokszolója
A többször a világ legjobb bokszolójának választott Manny Pacquiao úgy döntött, hogy megváltoztatva eddigi életstílusát kilép a szerencsejáték-bizniszből, és a Biblia ...
Idegenben bukja el a bajnokságot a Barca
A spanyol sportsajtó biztosra veszi, hogy eldőlt az aranyérem sorsa, hiszen a Real Madrid előnye már tíz pont az FC Barcelonával szemben. A katalánok Camp Nouban ...
Sousa: Egervári rendre hátba támadott
Paulo Sousa, a Videoton FC vezetőedzője korábban csalódott Egervári Sándorban - a portugál edző többek között ezzel magyarázta, hogy elmaradt közte és a magyar ...
Tévez: Mancini úgy kezelt, mint egy kutyát
Carlos Tévez a Manchester Citynél szeretné folytatni pályafutását, noha az mondja, Roberto Mancini úgy bánt vele, mint egy kutyával. Az argentin csatár nem lépett ...
Velük volt az erő - a zambiai futballcsoda nyomában
Zambia ugyanott nyerte meg vasárnap az Afrika-kupát, ahol 19 éve a csapat repülőgépe lezuhant: a gaboni döntőben a sztárok nélküli válogatott büntetőrúgásokkal győzte le ...
Rutinos kókler verte át a Fradit és a Vasast
A River Plate és a mexikói bajnok UNAM helyett a két latin-amerikai klub utánpótláscsapata volt a Vasas és a Ferencváros ellenfele az Egyesült Államokban, Dallasba pedig ...
Sousa nem fogott kezet Egervárival
Paulo Sousa, a Videoton vezetőedzője nem fogadta Egervári Sándornak, a magyar labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányának kézfogását Törökországban - értesült az Nb1.hu.
Tíz dolog, amiért nem szeretnél John Terry lenni
Valószínűleg minden szurkoló szívesen cserélne bármelyik csillagászati fizetéssel bíró sztárfutballistával. De vajon ki lenne John Terry helyében, akinek apját ...
Kitartóan ássák válogatottjuk sírját az angolok
Fabio Capello az elmúlt évtizedek egyik legsikeresebb edzőjének számít, az angol válogatottba azonban neki is beletörött a bicskája, miután a helyi szövetség (FA) néhány ...
Mocsai zokon vette a veszprémi közönség reakcióját
Ha legyőzte volna a Kielcét, bebiztosíthatta volna csoportmásodik helyét az MKB Veszprém férfikézilabda-csapata, a 24-21-es hazai vereséggel azonban még a BL-továbbjutás ...
A balett után jöhet az orosz futball - Capellóra máris lecsapna az Anzsi
Várhatóan hétfőn hivatalosan is bejelenti az Anzsi Mahacskala labdarúgócsapata, hogy szerződést bont Jurij Krasznozsan vezetőedzővel. Az utódjelöltek között Guus Hiddink ...
Demjén Ferenc
Töltsd le Demjén Ferenc, A Föld a szeretőm című albumát a T-Online Zeneáruházból
Rengeteg akkumulátort végez ki a hideg
Ha négy évnél idősebb az autó akkumulátora, a hideg bármikor tönkreteheti.
Öt percig sem tartott a Való Világ küzdelme
A védettséget jelentő lila kendőt olyan szerezte meg, akinek nagyon kellett.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.