Minden idők egyik leggyengébb eredményét produkálta a magyar férfi tornász-válogatott az anaheimi világbajnokságon, és Gál Róbert révén csak egy olimpiai kvótát szerzett. A Gál, Fekete Levente, Detrői Zoltán, Lőrik Attila, Király Roland, Takács Árpád összeállítású csapat végül a 21. helyen zárt, míg Gál az egyéni összetettben mutatott teljesítményével saját magának harcolt ki athéni indulási jogot. Ez egyben azt is jelenti, hogy a 2000-es sydneyi olimpián, valamint a tavalyi debreceni vb-n gyűrűn aranyérmes Csollány Szilveszter nem versenyezhet jövőre a görög fővárosban, s emiatt valószínűleg befejezi sikerekben gazdag pályafutását.

Forrás: MTIGál Róbert talajon is döntőbe került
Válaszd a legjobbakat!
Csollány Szilveszter a Katalógusban
A teljes, azaz hatfős olimpiai szerepléshez az együttesnek a legjobb 12 között kellett volna végeznie - ez volt egyébként a célkitűzés -, míg a 13-18. hely két indulási jogot érne. Viszont amit a vasárnap hajnali selejtezőben mutattak a magyarok, azt jobb gyorsan elfelejteni, csupán egy-két gyakorlat ütötte meg a nemzetközi élvonal szintjét. Ezek közé tartozott Gál talaj- és ugrásgyakorlata. Előbbivel például a hetedik helyen bejutott a vasárnap hajnali fél kettőkor kezdődő döntőbe, s utóbbival sem kell szégyenkeznie.
Egyéni összetettben ugyan a 24-es fináléról lemaradt, viszont az olimpiai repülőjegyét így is sikerült megváltania. Az ötkarikás kijutási rendszer alapján az 1-18. helyezett válogatottak tornászainak eredményét nem számítva kellett a legjobb tízbe kerülni, és ilyen rangsorolás szerint Gál az ötödik lett. Egy-egy maláj, izlandi, izraeli és kazah előzte meg.
Azután, hogy a magyar férfiak befejezték a sok fájó hibával tarkított előadásukat, azt kellett tapasztalniuk, hogy egyre több és több csapat kerül eléjük. Az idegfeszítő várakozás alatt volt idő merengeni és bosszankodni a rontásokon.Altorjai Sándor, a magyar szövetség főtitkára érthető módon nagyon szomorú volt: "Már több mint egy hete vagyunk Anaheimben, de a versenyzők a selejtezőben ugyanazokat a hibákat követték el, mint a gyakorlásokon vagy a pódiumedzésen. Mindenki feszült volt, nem tudott eléggé összpontosítani. Az okokat ki kell deríteni." Hozzátette, hogy az első hazai elnökségi ülésen - amelynek még nincs pontos időpontja - foglalkoznak a történtekkel.
|
Az edző nem titkolta, hibásnak érzi magát. "Most már világos, hogy pszichésen jobban fel kellett volna készíteni a csapatot. Ez az én bűnöm. Többen edzésen vagy felmérőn remekeltek, ugyanakkor a legfontosabb viadalon, itt a vb-n egyszerűen megroppantak. Abban viszont, hogy kényszerből több sérültet kellett szerepeltetni, nem érzem magam felelősnek. Még így is fizikailag jó állapotban voltak a versenyzők, elegendő edzésmunkát, gyakorlatot teljesítettek, s inkább fejben rontottak" - mondta Vereckei, aki rezignáltan ült az Arrowhead Pond Aréna lelátóján, s figyelte az utóbbi években sokat fejlődő riválisok sziporkázását.
A csapatselejtező nem csak a magyaroknak volt csalódás. A címvédő Fehéroroszország csak a 13. lett, vagyis nem lehet teljes létszámmal jelen Athénban. Az olimpia házigazdái, a görögök 25-ként zártak, így csupán egyetlen férfi versenyzőjük, Vlasziosz Marasz szerepelhet saját közönsége előtt jövő augusztusban.
Férfi csapatselejtező, végeredmény (52 ország):
1. Egyesült Államok 227,743 pont
2. Japán 227,046
3. Kína 225,119
4. Románia 224,770
5. Koreai Köztársaság 224,047
6. Oroszország 223,380
7. Franciaország 222,893
8. Ukrajna 222,734
9. Kanada 220,617
10. Spanyolország 220,432
11. Olaszország 219,594
12. Németország 219,132
... 21. Magyarország (Gál Róbert, Fekete Levente, Detrői Zoltán, Lőrik Attila, Király Roland, Takács Árpád) 214,307
A legjobb 12 csapat teljes létszámmal szerzett olimpiai kvótát, míg az első nyolc magyar idő szerint szerda hajnalban az érmekért küzd Anaheimben. Egyéni összetettben a minden szeren érdekelteket vették figyelembe. Ez alapján Gál a 36. helyen végzett. A péntek hajnali döntőbe a legjobb 24 került, de kikötés volt, hogy egy-egy ország legfeljebb két versenyzővel lehet fináléban.
Ma már látom, mennyire fontos a jégkorong - nagyot fordult a világ Sofron Istvánnal
Sofron István lehet az első magyar játékos, aki gólkirályi címet szerez az osztrák jégkorongligában (EBEL), a Sapa Fehérvár AV19 csatárának ehhez a következő két meccsen ...
Ma már látom, mennyire fontos a jégkorong - nagyot fordult a világ Sofron Istvánnal
Sofron István lehet az első magyar játékos, aki gólkirályi címet szerez az osztrák jégkorongligában (EBEL), a Sapa Fehérvár AV19 csatárának ehhez a következő két meccsen ...
Ma már látom, mennyire fontos a jégkorong - nagyot fordult a világ Sofron Istvánnal
Sofron István lehet az első magyar játékos, aki gólkirályi címet szerez az osztrák jégkorongligában (EBEL), a Sapa Fehérvár AV19 csatárának ehhez a következő két meccsen ...
Palkovicsék Ljubljanában is nyertek a rájátszásban
A Sapa Fehérvár AV19 csapata két góllal nyert vendégként az Olimpija Ljubljana ellen az osztrák jégkorongliga (EBEL) középszakaszának pénteki játéknapján.
A kanapéról robbant be az NBA új sztárja
A New York Knicks tajvani származású fiatal kosarasa hozta az elmúlt napok szenzációját az NBA-ben. A korábban a D ligában szereplő 23 éves Jeremy Lint ...
Vizelettel tankoló Nadallal gúnyolódnak a franciák
Több spanyol sportolót is doppinggolással vádolt a Canal Plus nevű francia televíziós csatorna, amely fecskendővel szerződést aláíró Casillasszal és autóját vizelettel ...
Ez egy őrült történet - interjú Kovács Katalin kajakozóval
Kovács Katalinnak majdnem veszélybe került az olimpiai szereplése, mivel a tavalyi kerékpáros balesetben megsérült könyökére januárban ismét ráesett, amikor tűsarkúban ...
Fehérneműs amazonokkal hódít a Lenge Liga
Manapság már nem számít szenzációnak, hogy a nők férfias sportágakat űznek, hiszen a női ökölvívás a nyári, a női jégkorong pedig a téli olimpia műsorán is szerepel. Így ...
Pontot mentenek, csontot törnek a pályára tévedt állatok
Az elmúlt napok macskainváziója előtt akadt példa tizenhatoson belül megháborodó mókusra, játékost megharapó, illetve levizelő kutyára és kirúgással levadászott sirályra ...
Capello már nem angol kapitány
A BBC szerint Fabio Capello lemondott az angol labdarúgó-válogatott szövetségi kapitányi posztjáról, miután találkozott a szövetség (FA) elnökével.
Ki a fociszezon legnagyobb bunkója?
Vannak, akik megtaposták, más hátulról ütötte le az ellenfelet, de olyan focista is akadt, akinek a saját csapattársát sikerült leköpnie. Ön szerint melyik volt a most ...
A gyengéket célozza meg az olimpiára készülő maffia
Háborúra készülnek a nyári londoni olimpia és a foci-Eb szervezői az egyre kifinomultabb módszerekkel dolgozó fogadási maffiák ellen. A bundázók fő célpontjai a kisebb ...
Átlépi a hangsebességet a 36 ezer méterről leugró ejtőernyős
A történelem leghosszabb ideig tartó szabadesésére készülődik az osztrák Felix Baumgartner, aki a tervek szerint több mint 36 ezer méteres magasságból veti majd le magát ...
Az angol válogatott lehet Mourinho célpontja
Hiába vezet a spanyol bajnokságban a Real Madrid hét ponttal az FC Barcelona előtt, a madridi közönség nem teljesen elégedett José Mourinho munkájával, és állítólag az ...
Demjén Ferenc
Töltsd le Demjén Ferenc, A Föld a szeretőm című albumát a T-Online Zeneáruházból
Többet ér egy Focusnál?
A Volvo V60 az 1,6-os, 115 lóerős, spórolós, francia dízelmotorral nem tökéletes, de annál meggyőzőbb autó.
Letépett bikinifelső miatt van csúszás
Nem merik kilenc előtt adni a sportot, mert a nőkről néha leszakadhat mez.
Elnézést kérek mindenkitől
Nincs szükség gazdasági fordulatra, a reformoknak idő kell Cséfalvay Zoltán, az NGM államtitkára szerint.