Vágólapra másolva!
A Párizsban szombaton kezdődő 9. atlétikai vb-re a magyar versenyzők közül elsőként szerda délután Annus Adrián és Botfa Péter kelt útra. A világbajnokságon részt vevő 21 fős válogatottunk különböző csoportokban utazik, s szinte "légihidat" létesít a magyar és a francia főváros között.

A vb programja Stade de France-ban szombaton reggel 8.30-kor a férfi kalapácsvetés selejtezőjével kezdődik, s ebben Biber Zsolt révén már érdekeltek is leszünk. S egy órával később a férfi kalapácsvetők is a dobókörbe lépnek. Ám amíg súlylökésben elfér egymás mellett két pálya, s az A és a B csoport versenyzői egy időben kísérelhetik meg a döntőbe jutást, a sokkalta nagyobb helyigényű kalapácsvetésben ez elképzelhetetlen. S az, hogy az Európa-bajnok Annus Adrián, valamint Botfa Péter a 9.30-kor vagy a 11.00-kor kezdő csoportba kerül, majd csak pénteken derül ki.

A magyar csapatból elsőként, szerda délután a Malév járatával Annus és Botfa utazott el Párizsba, ahova csütörtökön reggel Szabó Zsuzsa (rúdugrás), Vaszi Tünde (távolugrás), Varga Judit (800 m, 1500 m), Kálovics Anikó (10 000 m), Dobos Gábor (100 m, 4x100 m), Németh Roland (100 m, 4x100 m), Szeglet Zsolt (400 m) és Biber Zsolt is követi őket.

Atlétáink Budapest és Párizs között szinte légihidat létesítenek: pénteken délben Kővágó Zoltán és Máté Gábor, este Fazekas Róbert (egyaránt diszkoszvetés), szombaton Zsivoczky Attila (tízpróba) és Divós Katalin (kalapácsvetés), jövő hétfőn Pauer Géza (200 m, 4x100 m) és Tóth János (50 km gyaloglás), kedden Szabó Nikolett (gerelyhajítás), szerdán Horváth Gergely (gerelyhajítás) és Gyulai Miklós (4x100 m), pénteken Staicu Simona (maraton) ül repülőre.

De közben hétfőn Kálovics és Biber már visszafelé utazik, kedden Szabó Zs. és Botfa is jön, szerdán pedig Annus és diszkoszvetőink is indulnak haza. A számunkra két legfontosabb számot már a hét elején megrendezik, a férfi kalapácsvetés döntőjét hétfőn 18 órától, a férfi diszkoszvetés fináléját pedig kedden 19.50-től.

Fábik Tibor