Vágólapra másolva!
Veszélybe került Janica Kostelic háromszoros olimpiai és kétszeres világbajnok alpesi síelő további versenyzői pályafutása - írta e heti számában a Nacional című zágrábi hírmagazin.

A horvát képes hetilap szerint Kostelicnek ki kellene hagynia legalább a következő idény egy részét, hogy megóvja térdeit, a horvát síszövetség és a válogatott vezetősége azonban a szponzori szerződések miatt rendszeresen megszépíti az egészségi állapotáról szóló beszámolókat.

Két, nemzetközi szaktekintélynek számító térdspecialista állította a lapnak, hogy Kostelic a komoly porcsérülései miatt mindenképpen pihenőre kényszerül majd, és mivel a következő idényt vélhetően közel sem optimális felkészültséggel kezdi el, tanácsos volna a teljes pihenés mellett döntenie.

Kostelic hét műtéten esett át azóta hogy 1999. decemberében St. Moritzban lesiklóedzés közben kificamodott a bal térde. Akkor 5 óra 13 perces beavatkozással állítólag teljesen rendbe hozták a sérülést, 2001 márciusában, májusában és szeptemberében azonban újabb három ízületporc-műtétre került sor. Ráadásul, mivel siettették a felépülését, közben feltételezhetően túlterhelték a jobb térdét. Idén márciusban, májusban és júliusban ezért már ezen hajtottak végre oldalsó ízületporc-tisztítást.