Vágólapra másolva!
Sorozatban ötödször nyerte meg a francia sakkbajnokságot a 20 éves Etienne Bacrot. A 12 résztvevős viadalon holtversenyben végzett az élen nagy riválisával, Joel  Lautierrel és Andrej Szokolovval. A rapid rájátszásban  Bacrot a leghiggadtabb volt, s három nyeréssel megvédte címét. Az ismert üdülőhely, Aix-les-Bains a 13-as kategóriájú férfi bajnoksággal egy időben megrendezte a nők versenyét is, Sophie Milliet győzött, s nyílt tornák színesítették még a fesztivál gazdag programját.

A sakktörténelemben páratlan sorozattal ötödször lett sakkbajnok Etienne Bacrot. Töretlenül fejlődő pályafutását régóta követjük, hiszen első kimagasló sikerét 1993-ban, Szombathelyen érte el, a korcsoportos Európa-bajnokságot a 10 évesek versenyét kilenc játszmából elért 8,5 ponttal nyerte meg, majd Pozsonyban a világbajnokságon sem volt igazi riválisa. A szegedi korcsoportos világbajnokságon 1994-ben a 12 évesek mezőnyében "csak" második lett, az örmény Aronyian előzte meg. A bronzérmes a jelenlegi FIDE világbajnok, Ruszlan Ponomarjov volt, míg az orosz Alekszander Griscsuk kénytelen volt beérni a 14. hellyel. Egy évvel később Etienne már világbajnoki címet szerzett, s egyre jobb meghívásokat kapott, 1996-ban már a sakkvilág akkori legfiatalabb nagymestereként ünnepelték, Lékó Pétertől vette át a stafétabotot.

Az 1996-os jereváni sakkolimpián már a francia válogatott tagja, irigylésre méltóan kitűnően menedzselték. Három bajnoki címét az amerikai szisztéma szerint megrendezett bajnokságon aratta, a résztvevőket két csoportra osztották, majd a legjobbak folytathatták a vetélkedést. Etienne kitűnően koncentrál, végtelenül nyugodt, a feszült pillanatokban sem veszti el a fejét. 1999-ben is rájátszásban szerezte meg a bajnoki címét, majd kétszer ismételt, tavaly Joel Lautier társaságában végzett az élen, de a rapid rájátszásban nem hibázott.

Izgalmasan alakult az idei bajnokság is. A címvédő Bacrot jó rajtot vett, az első négy fordulóban 3,5 pontot szerzett. Különösen érdekes volt Vaiszer elleni francia védelmű partija. Úgy tűnt, hogy senki nem állíthatja meg diadalmenetében, de a kilencedik körben vereséget szenvedett az egykori szovjet világbajnok-jelölttől, Andrej Szokolovtól, s kénytelen volt átengedni a vezető szerepet nagy riválisának, Lautiernek. A tizedik fordulóban azonban világossal a bajnokság nagy rangadójában, Lékó Péter receptjével legyőzte Joelt, majd egy gyors remivel biztosította holtversenyes elsőséget. A hajrában Szokolov mesterhármast ért el. A rapid rájátszásban Etienne Bacrot 2-0-ra legyőzte Lautiert, majd Szokolovnak is visszavágott, már egy nyerés is a bajnoki címét jelentette. Lautier 2-0-ra verte Szokolovot, így övé lett az ezüstérem.

A legmagasabb Élő-pontszámú női nagymesterük, két éve még moldáviai színekben Európa-bajnoki címet szerzett Almira Szkripcsenko nyeretlen maradt, s a nyolcadik fordulóban kikapott ex-férjétől, Lautier-től. A bajnokságon játszott 66 partiból 35 dőlt el, egyetlen résztvevő sem tudta megőrizni veretlenségét, Almira mellett még Chabanon nem tudott játszmát nyerni.

A francia sakkélet egyre jobban fejlődik, kitűnő versenyeket szerveznek. A csapatbajnokságon szupernagymesterek egész sora szerepel idegenlégiósként. Fiatal, ütőképes gárda alakult ki, amelyben nagy szerepe volt az egykori Szovjetunióból Franciaországba távozott nagymesterek edzői munkájának, Borisz Szpasszkij, Lev Polugajevszkij, Joszif Dorfman és Anatolij Vaiszer igazi sakkiskolát teremtett. Fantasztikus szponzoruk van a szíriai születésű, Párizsban élő milliomos Nahed Ojjeh asszony személyében.

A bajnokság végeredménye:
1. Etienne Bacrot (2645) 7,5 pont
2. Joel Lautier (2667) 7,5
3. Andrej Szokolov (2554) 7,5
4-5. Manuel Apicella (2522) és Josif Dorfman (2607) 6,5
6. Anatolij Vaiszer (2571) 6
7. Christian Bauer (2589) 5,5
8. Jean-Marc Degraeve (2541) 5
9. Laurent Giidarelli (2392) 4,5
10. Robert Fontaine (2541) 3,5
11-12. Almira Szkripcsenko (2489) és Jean-Luc Chabanon (2498) 3.