Vágólapra másolva!
A belga Justine Henin-Hardenne nyerte a női egyest az év utolsó tenisz Grand Slam-tornáján, a New York-i US Openen, miután a döntőben két játszmában legyőzte honfitársát, Kim Clijsterst. Henin-Hardenne az idei Roland Garroson aratott diadala után pályafutása második GS-trófeáját gyűjtötte be.

A 21 éves Henin-Hardenne kezdett jobban, egyáltalán nem látszott rajta, hogy a mérkőzés előtt infúziót kapott, miután a több mint három órás elődöntő rendkívül kimerítette. Pillanatok alatt 3:0-ra elhúzott, agresszíven teniszezve szinte esélyt sem hagyott a nála egy esztendővel fiatalabb Clijstersnek a pontszerzésre.

Ezután azonban a világranglista-vezető pillanatai következtek: oldalváltásokra, sok futásra kényszerítve ellenfelét előbb brékelt, majd hozta a saját adogatását, s 3:2-re felzárkózott. A folytatásban is az ő akarata érvényesült, rendre kivárta, amíg ellenfele hibázik - az egyre pontatlanabban játszó Henin-Hardenne partner is volt ebben -, kiegyenlített és 5:4-re a vezetést is átvette.

A 10. játékban fogadóként háromszor is szettlabdához jutott, de elhibázta a lehetőségeit, így riválisa hozta az adogatását, majd egy újabb brékkel már ő volt előnyben, s a játszmáért szerválhatott. Henin-Hardenne kihasználta a kedvező helyzetet, az első szettlabdáját értékesítette, s megnyerte az 51 perces első felvonást.

Clijsters a második játszmában sem talált magára, ki nem kényszerített hibáinak száma csak nőtt, s ezzel egyenes arányban egyre távolodni látszott pályafutása első Grand Slam-győzelme. Bő fertályóra alatt Henin-Hardenne 4:0-ra ellépett, első helyen kiemelt riválisa erejéből csupán a szépítésre futotta.

5:1-nél a pálya mellett álló fotóriporterek már kezdték élesre állítani gépeiket, s nem is kellett sokat várniuk, hogy megörökíthessék a US Open új bajnokát. Henin-Hardenne - Clijsters adogatása során - már az első meccslabdáját könyörtelenül beütötte, s ezzel 1 óra 21 perc alatt megnyerte a finálét.

Henin-Hardenne egymillió, Clijsters 500 ezer dollárt kapott a US Openen nyújtott teljesítményéért.

A döntősök nyilatkozatai:

Justine Henin-Hardenne: "Fantasztikus érzés, hogy nyerni tudtam, nagyon boldog vagyok. Szinte el sem hiszem, hogy egy éven belül két Grand Slam-tornán is győztem. Szerintem jelenleg én vagyok a legboldogabb nő az egész világon."

Kim Clijsters: "Úgy gondolom, Justine ma nagyszerűen játszott, egyszerűen jobb volt nálam. Remek formában van, a Jennifer Capriati elleni elődöntője számomra az év legjobb meccse volt."

Eredmény:
női egyes, döntő:
Justine Henin-Hardenne (belga, 2.) - Kim Clijsters (belga, 1.) 7:5, 6:1