Vágólapra másolva!
Az amerikai Andy Roddick nyerte a férfi egyest az év utolsó tenisz Grand Slam-tornáján, a New York-i US Openen, miután a döntőben 6:3, 7:6 (7-2), 6:3-ra legyőzte a spanyol Juan Carlos Ferrerót. Roddick pályafutása első GS-trófeáját gyűjtötte be.

A hazai közönség előtt teniszező 21 éves Andy Roddick kezdett jobban, rendkívül kemény, pontos és agresszív alapvonaljátékával már a negyedik gémben elnyerte Fererro adogatását, s előnyét egészen a szett végéig megőrizte. Az amerikai, aki a hálónál is könyörtelenül fejezte be a pontokat, 27 perc alatt nyerte meg az első játszmát a nála két esztendővel idősebb Ferrero ellen.

A folytatásban az idei francia nyílt teniszbajnokságon diadalmaskodó spanyol klasszis összeszedte magát - nagy ritkán még a hálóig is előremerészkedett -, és egészen 6:6-ig fej fej mellett haladt a két játékos. Igaz, Roddick is többet hibázott ebben a játszmában. A rövidítés elején kivételesen szép labdameneteket láthatott a közönség, ám a hétfőtől világranglista-vezető Ferrero hiába tett meg mindent az egyenlítésért, a bátran kockáztató Roddick végül megnyerte az összességében 40 percig tartó második felvonást. Az amerikai ebben szettben 11 foghatatlan adogatást küldött ellenfele térfelére, míg Ferrero csupán hármat, a nyerő ütések száma pedig 18-14 volt a javára.

A harmadik s egyben utolsó játszmában 3:2-es Roddick-vezetésnél az amerikainak két lehetősége is volt a játék elnyerésére - s ezzel a mérkőzés sorsa is eldőlni látszott -, ám a spanyol végül fogcsikorgatva megnyerte az adogatását, s egyenlített. A tengerentúli nagyon biztosan hozta a szerváját, a spanyol azonban fáradni látszott, megingott, s ellenfele ezt azonnal ki is használta, a 8. játékban elnyerte Ferrero adogatását, s ezzel megpecsételődött Ferrero sorsa: Roddick semmire nyerte saját adogatását, s végül 1 óra 43 perc alatt pályafutása során először diadalmaskodott Grand Slam-tornán.

A győztes Andy Roddick egymillió, a vesztes Juan Carlos Ferrero 500 ezer dollárt kapott a US Openen nyújtott teljesítményéért.

Forrás: EPA
Ferrero és Roddick

Andy Roddick: "Egészen kis korom óta erről a csodálatos sikerről álmodoztam, és ez végre megvalósult. Még most sem tudom elhinni, hogy valóban megtörtént, s én győztem. Ma nincs boldogabb ember nálam a föld kerekén."

Juan Carlos Ferrero: "Az egyik szemem sír, a másik meg nevet, hiszen elvesztettem a döntőt, de hétfőtől én vagyok a világelső. Hiába tettem meg mindent a győzelemért, Andy elképesztően jól adogatott és remekül játszott: ma egyszerűen tehetetlen voltam vele szemben."

Eredmény, férfi egyes, döntő:
Andy Roddick (amerikai, 4.) - Juan Carlos Ferrero 6:3, 7:6, 6:3.