Vágólapra másolva!
A US Open-győztes belga Justine Henin-Hardenne-t Brüsszelbe hazatérve csúnya gyanúsítgatásokkal fogadta a döntőben vesztes Kim Clijsters apja, valamint a pályája végén tartó teniszező, Filip Dewulf: arra célozgatnak, hogy Henin tiltott szerek használatával növelte meg egy év alatt a combizomzatát.

Az érintett és edzője, Carlos Rodriguez határozottan visszautasította a vádakat, amelyek mögött a francia nyelvű belga lapok meggyőződése szerint az áll, hogy a flamandok nem bírnak beletörődni a női világranglistát vezető flamand Kim Clijsters vereségébe, amelyet vallon honfitársával szemben Párizsban, illetve New Yorkban elszenvedett. A média szerint a minden térre kiterjedő flamand-vallon gyűlölködés legújabb, visszataszító megnyilvánulásáról van szó.

A sanda gyanúsítgatáshoz Leo Clijsters, Kim apja adta meg az alaphangot, rögtön a New York-i döntő után, majd folytatta Filip Dewulf. A flamand teniszező a Het Belang van Limburg lapban kijelentette, hogy természetesen semmit sem tud bizonyítani, de azt látja, hogy Justine Henin combizomzata egészen rövid idő alatt szinte kétszeresére nőtt. "Egy bizonyos időszakban megpróbálkoztam én is efféle erőnlétnövelő gyakorlatokkal, de sajnos nem sikerült ekkora haladást elérnem" - mondta.

Egy flamand tenisztréner szintén bámulatosnak nevezte, hogy mindössze háromszor tíznapos különleges tréning után Justine amerikai csodaedzője olyan izomzatnövekedést ért el, amelyet egy másik belga női játékosnak csak 3-5 év alatt sikerült elérnie.

Henman szakított edzőjével
Fotó: EPA
Két év együttműködés után szakított amerikai edzőjével Tim Henman, a britek első számú férfi teniszjátékosa. Larry Stefanski 2001 júliusa óta irányította a 29 esztendős szigetországi versenyző felkészülését, közreműködésével Henman három tornagyőzelmet aratott (2001: Bázel, 2002: Adelaide, 2003: Washington), és pályafutása eddigi legjobbjaként 2002 augusztusában a 4. helyre jött fel a hagyományos világranglistán.


"Egyetlen doppingom a kemény munka. Floridában egy éve dolgozom azon, hogy javítsam az állóképességemet. A perzselő nap hevében órákon át hatalmas verejtékcseppeket izzadtam. Néha már sírtam is, annyira magamon kívül voltam. Akik látták ezeket az edzéseket Saddlebrookban erőnléti edzőmmel, Pat Etcheberryvel, azok tanúsíthatják, amit mondok... Szerettem volna, ha a teljesítményemről beszélnek, amikor hazatérek, például a Capriati elleni elődöntőről, ahol egyik legszebb sikeremet értem el. Nevetséges és kicsinyes dolog ez a vádaskodás. Részemről egyszerűen a pályán akarok választ adni rá. Az én szememben csak az ottani teljesítmény számít."

Carlos Rodriguez, Henin trénere kijelentette, hogy Kim Clijsters apjánál már szokássá válik a sanda célozgatás, amelyet nyilván féltékenység és csalódottság fűt. Justine mindig sportszerű vesztes volt, s elsőként gratulált Kimnek, amikor a tavalyi Mesterek Tornáján győzött. Dewulfról úgy vélekedett, hogy mindig lusta, semmittevő volt pályafutása során, most minden bizonyíték nélkül vádaskodik.

A legnagyobb francia nyelvű lap, a Le Soir kommentárjában keserűen írja, hogy ebből az undorító gyanúsítgatásból mindenki megértheti, miért olyan kevés világverő bajnok terem Belgiumban. Egyesek számára két nagyszerű női teniszező eggyel több a kelleténél, főleg ha nem ugyanazon nyelvi közösségből valók.