Vágólapra másolva!
Bocsánatot kértek és visszavonták vádjaikat a belga teniszvilág azon szereplői, akik tiltott szerek használatával gyanúsították meg Justine Henin-Hardenne-t, az idei Roland Garros és US Open női egyesének győztesét.

Filip Dewulf, a pályafutásának végére ért játékos nyílt levélben fordult a bajnoknőhöz, és elnézést kért tőle, amiért meggondolatlan nyilatkozataival "árnyékot vettet fantasztikus New York-i diadalára". Azzal mentegetőzött, hogy az újságírók idén már többször kíváncsiak voltak véleményére a női tenisz csúcsára feljutott két belga lány - Henin-Hardenne és Kim Clijsters - teljesítményeiről, főleg Justine erőállapotának hatalmas fejlődéséről, hiszen a világranglista éljátékosai között ő az egyik legalacsonyabb és a legkönnyebb súlyú.

Dewulf most sajnálkozva ismerte el, hogy olykor "zsigeri válaszokat" adott, vagyis doppingolással, tiltott izomfejlesztőszerek szedésével vádolta meg Henint. Hozzátette: vagy jobban kellett volna megválogatnia a szavait, vagy inkább hallgatnia, mert most, hogy maga is újságírással foglalkozik, tudhatta volna, a riporterek lecsapnak a leghalványabb célzásra is. Dewulf elismerte, hogy súlyos szakmai hibát követett el, de egyben visszautasította Carlos Rodrigueznek, Henin-Hardenne edzőjének azt a válaszát, amelyben lusta semmittevő játékosnak nevezte őt. Levele befejezéseként további sok sikert kívánt a csillagnak.

A másik gyanúsítgató, a párizsi és New York-i döntőben legyőzött Kim Clijsters apja, Lei: szintén visszavonulót fújt, és elismerte, az égvilágon semmivel sem tudja alátámasztani célozgatásait. Csütörtökön úgy nyilatkozott, hogy Justine nagyon megerősödött az elmúlt évben, így jóval hatékonyabb lett az adogatása és eképpen az egész játéka is. Ha így halad tovább, nyilván még sokszor meg fogja verni a lányát, aki egyébként most a világranglista első helyén áll.

A belga sajtó francia nyelvű lapjai szerdán arról írtak, hogy az áldatlan flamand-vallon viszálykodás már a sportra is átterjedt, és előbbiek azért áskálódnak, mert nem bírják lenyelni a vallon Justine győzelmeit a flamand Kimmel szemben. Most azonban úgy tűnik, hogy egy nap alatt elcsitult a vihar, és a vádlók inkább a józan megfontolásra törekednek.