A nyolcadik helyen végzett a magyar női kardcsapat a havannai vívó-világbajnokságon. Férfi tőrözőink helyezetlenül fejezték be szereplésüket a csapatversenyben, mivel a hivatalos indoklás szerint agresszív viselkedés miatt - valójában káromkodásért - kizárták őket.
A magyar női kardválogatott a negyeddöntőben kikapott az olasz együttestől, így a legjobb esetben is csak az ötödik helyet szerezhette meg Havannában. A vb zárónapján volt esély az újabb éremszerzésre, már csak azért is, mert a magyar együttes tavaly, Lisszabonban második lett, ráadásul a fiatal - mindössze négyéves múltra visszatekintő - szakágban egyelőre minden megtörténhet. A Nagy Orsolya, Csaba Edina, Varga Dóra, Nagy Annamária összeállítású csapat azonban nem élt a lehetőséggel.
Pedig kiemeltként az első körben nem vívott, a negyeddöntőben pedig azzal az olasz válogatottal találkozott, amelytől Varga József szakágvezető szerint az 1999-es, szöuli vb óta nem kapott ki. A vereségnek alapvetően két oka van. Egyrészt csak Nagy Orsolya vívott jól, másrészt Csaba Edina esetében megint az történt, ami korábban már sokszor, két nyert asszó után a harmadikban nagyon, ezúttal 8-1-re kikapott. Vele együtt negatív mutatóval zárt a mindössze 17 éves Varga Dóra is, ő azonban a két erősebb olasz, így az idei Európa-bajnok Bianco ellen döntetlent ért el.
|
"Az egyéni és a csapatszereplést is figyelembe véve akciótlan, félős vívást mutattak be a lányok. Előbbiben csak Varga Dóra, utóbbiban pedig Nagy Orsolya szerepelt jól" - fogalmazott Szabó Bence szövetségi kapitány.
"Ha valaki nem képes feldolgozni a feszültséget, az nem alkalmas az élsportra. Sajnos azonban a hazai élmezőny nagyon szűk, pillanatnyilag még mindig azok a legjobbak, akik itt voltak. Ebben a csapatban azért több van. Csaba Edina megint nem bírta a harmadik asszóját, de nem tudunk mit tenni. Mindig csak reménykedünk, hogy egyszer máshogy lesz" - értékelt tömören Varga József szakágvezető.
A csapat végül az utolsó két mérkőzését is elvesztette, s így a nyolcadik helyen végzett.
Eredmények:
a negyeddöntőben:
Olaszország - Magyarország 45-43
az 5-8. helyért:
Egyesült Államok - Magyarország 45-42
a 7-8. helyért:
Franciaország - Magyarország 45-42
az elődöntőben:
Olaszország - Azerbajdzsán 45-37
Kína - Románia 45-30
a 3. helyért:
Azerbajdzsán - Románia 45-29
a döntőben:
Olaszország - Kína 45-39
női kard csapat:
1. Olaszország (Ilaria Bianco, Gioia Marzocca, Alessandra Lucchino, Rosanna Pagano)
2. Kína (Jing-jing Pao - Yingying Bao, Hszüe Tan - Xue Tan, Haj-jang Huang - Haiyang Huang, Jing Csang - Ying Zhang)
3. Azerbajdzsán (Jelena Zsemajeva, Jelena Amirova, Zsana Szjukajeva, Anzsela Volkova)
...8. Magyarország (Nagy Orsolya, Csaba Edina, Varga Dóra, Nagy Annamária)
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Harminckilencre nőtt a bundaügyben gyanúsítottak száma
Újabb játékosok és mérkőzések kerültek elő a bundaügyben, amelyben a gyanúsítottak száma harminckilencre, az érintett meccsek száma harmincra nőtt. Az ügyészség a héten ...
Ilyen jól még soha nem úsztam - csodadressz nélküli legjobbját is ünnepli Cseh
Cseh László új Európa-bajnoki-rekorddal nyerte a 200 méteres vegyesúszást a debreceni úszó-Eb-n, azok után, hogy mindössze húsz perce volt a 200 pillangó középdöntője ...
Demjén Ferenc
Töltsd le Demjén Ferenc, A Föld a szeretőm című albumát a T-Online Zeneáruházból
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?