Vágólapra másolva!
Nagy "Csonttörő" János - aki október 25-én Julio Pablo Chacón legyőzésével megvédte a Boksz Világszervezet (WBO) nagypehelysúlyú kisvilágbajnoki címét - legközelebb február 14-én lép kötelek közé. Hogy ki lesz az ellenfele, azt egyelőre még az öklöző menedzsere, Rácz Félix sem tudja.

A WBA legfrissebb nagypehelysúlyú világranglistáján Nagy "Csonttörő" János feljött a kihívók között a negyedik helyre, annak ellenére, hogy a WBO-rangsorban az argentin Julio Pablo Chacón megőrizte harmadik helyét, a kisvilágbajnoki címmel rendelkező Nagy pedig csak a tizenharmadik.

A profibox.hu értesülése szerint Nagy - aki a WBO-rangsorban továbbra is "Janus Nagi"-ként szerepel - a legmagasabbra értékelt magyar ökölvívó a WBA, a talán legrangosabb profi bokszszervezet ranglistájának történetében, még Kovács Istvánt, a WBO egykori pehelysúlyú világbajnokát is beleszámítva.

Rácz Félix, a Felix Promotion tulajdonosa, a magyar ökölvívó menedzsere múlt kedden érkezett haza a WBO Miamiban rendezett kongresszusáról, ahol - mint elmondta - mindhárom maga elé kitűzött célt meg tudta valósítani. Ami Nagy János további pályafutását illeti: Csonttörő legközelebb február 14-én lép a kötelek közé.

"A 2003-as esztendőben már nem verekszik Nagy Jani, terveink szerint az európai rangsor éllovasa február 14-én lép szorítóba, de hogy ki ellen és hol, az még titok. Illetve az ellenfél személyét még nem kötöttük le"- mondta Rácz Félix az [origo]-nak. "Miamiban mindhárom célomat sikerült elérnem: először is, az október 25-ei, szolnoki Nagy-Chacón mérkőzés eredményét helybenhagyták, másodsorban Jani megőrizte kisvilágbajnoki övét, harmadrészt pedig bent maradt a Top 10-ben" - tette hozzá a menedzser.

Az EBU (European Boxing Union) legfrissebb, múlt szerdán kiadott nagypehelysúlyú ranglistáján Nagy Jánost már az első helyen jegyzik, köszönhetően a Chacón elleni októberi győzelmének. A WBO nagypehelysúlyú kisvilágbajnokát egy hónappal korábban még csak a 9. helyre sorolták - írja a bokszoló hivatalos weblapja.

Csonttörő előtt így már csak az Európa-bajnok orosz Borisz Szinyicin hivatalos kihívója, a brit Michael Gómez (WBA-kisvilágbajnok) van. Szinyicin és Gómez között a napokban kezdődtek tárgyalások egy jövő év eleji mérkőzésről, amelynek győztesével Nagy János talán már 2004 második felében megmérkőzhet az Európa-bajnoki címért.

Nagyon kívül több magyart is jegyez az európai szervezet. A világbajnoki címmérkőzésre pályázó Erdei Zsolt negyedik a félnehézsúlyúak között, míg a WBF-világbajnok Kótai Mihály az ötödik legjobb európai nagyváltósúlyú. A harmatsúlyú WBO-kisvilágbajnok Isaszegi Róbertet a tizedik helyre taksálja az EBU.

Az októberi nagypehelysúlyú WBA-ranglista (Top 10):
Szuperbajnok: Acelino Freitas
Világbajnok: Yodsanan Nanthachai
Joel Casamayor
Randi Suico
Jorge Barrios
Nagy János
Michael Gomez
Julio Pablo Chacón
Nobuhito Honmo
Nate Cambell
Mike Anchondo
Diego Corrales.

(November 20-án, csütörtökön 13 órakor Nagy "Csonttörő" János ellátogat az [origo] Társalgójába, ahol az olvasók kérdéseire fog válaszolni egy órán át.)