Az asztaliteniszezők elmúlt hét végi dániai Pro Tour-versenye után Volper László és Tarján András, a válogatott edzői kijelölték a hó végi olimpiai selejtezőn indulók névsorát. Tóth Krisztina és Bátorfi Csilla már korábban megszerezte az athéni kvótát, s erre még Pázsy Ferenc, Demeter Lehel és Zwickl Dániel, illetve a nőknél Fazekas Mária kap lehetőséget.
A november 26. és 30. között Luxembourgban megrendezésre kerülő európai egyéni olimpiai selejtezőn a férfiaknál három, a nőknél csak egy magyar résztvevő lehet, miután Bátorfi Csilla és Tóth Krisztina világranglistás helyezésük alapján már korábban kivívták az athéni részvétel jogát. A luxembourg-i versenyről 11 férfi és 11 női játékos váltja meg athéni repülőjegyét, és szinte mindenki indul, aki számít. Kivéve természetesen a már kvótákkal rendelkezők; akik a párizsi világbajnokság utáni világranglistán az 1-20. helyen álltak, nemzetenként két versenyzőt számítva. Tóth Krisztina kiváló formáját jelzi, hogy az elmúlt hét végén a vb-erősségű aarhusi Pro Tour-verseny 128 fős, hat kínai játékost felvonultató mezőnyében ezüstérmes lett.
A verseny után Volper László és Tarján András, a válogatott edzői kijelölték a luxembourg-i olimpiai selejtezőkön induló játékosokat. E szerint a férfiaknál Pázsy Ferenc, Demeter Lehel és Zwickl Dániel kap lehetőséget, a nőknél pedig Fazekas Mária. A német Plüderhausenbe szerződött Pázsy Ferenc egyetlen magyarként szerepel a világranglistán a Top 100-ban (81.), s négy éve az olimpiai selejtezőn hajszállal maradt le a kvótáról, akkor a harmadik számú tartalék helyen végzett. A kecskemétiek legjobbja, Demeter Lehel (190.) győzött az idei országos bajnokságon, a hazai Top 12 bajnokságon pedig ezüstérmes lett. Egész éves kiegyensúlyozott teljesítményére az osztrákok elleni Eb-selejtezőn az egyéni világbajnok Werner Schlager elleni győzelmével tette fel a koronát. A 19 esztendős, a Bundesliga II-es FC Tegernheimben szereplő Zwickl Dániel (232.) a Top 12 verseny idei győztese.
A nőknél a Statisztikát erősítő Fazekas Mária (74.) az ob-t és a Top 12 bajnokságot egyaránt megnyerte, és az elmúlt hét végén remek eredménnyel zárt a dániai Pro Tour-versenyen, ahol úgy jutott a legjobb 16 közé, hogy legyőzte az osztrák Liu Jiát (33.) és a japán Hiranót (56.) is. A papírforma és a világranglistás helyezések alapján a magyar különítményből egyértelműen Fazekasnak a legjobbak az esélyei, sőt azt is kijelenthetjük, hogy neki illene is megszereznie a kvótát.
Fábik Tibor
Kapcsolódó cikkek:
[origo]
Ferguson őrült meccsel búcsúzott
Már kilenc perc után két góllal vezetett a Manchester United a West Bromwich otthonában, ám az utolsó tíz percben hármat kapott, a végeredmény 5-5 lett. Alex Ferguson az ...
Ferguson őrült meccsel búcsúzott
Már kilenc perc után két góllal vezetett a Manchester United a West Bromwich otthonában, ám az utolsó tíz percben hármat kapott, a végeredmény 5-5 lett. Alex Ferguson az ...
Így lépett át a futball az űrkorszakba
Sir Alex Ferguson vasárnap ül utoljára a Manchester United kispadján, hogy huszonhat és fél év után átadja helyét utódjának, David Moyesnak. Bár a ...
Volt játékosaitól tarthat az ETO
A Hypónak és a Slagelsének többször is összejött, a Valceának egyszer sem, így nem tudni, a hangzatos nevű ZRK Vardar SCBT Szkopje nőikézilabda-csapata milyen útra lép ...
Magyar kézicsapat célozza meg az angliai aranyat
Magyar segítséggel kerülhet Európa és a világ térképére a sehol sem jegyzett angol kézilabda, már amennyiben a helyi szövetség pozitívan bírálja el a London Angels HC ...
Mourinho: Ez volt életem legrosszabb szezonja
A spanyol Szuperkupát leszámítva semmilyen fontos trófeát nem nyert meg a Real Madrid labdarúgócsapata a 2012-13-as szezonban. A bajnoki ezüstérem, a BL-elődöntő és a ...
A Videoton az otthon, a Fradi elsöprő szerelem, a Diósgyőr jó szerető
A Kecskemét focicsapata másfél hónapja veretlen, pedig a klub tartozik a játékosainak. Horváth Ferenc vezetőedző a meccsek előtt gondosan válogatott filmrészletekkel is ...
A Győr leigazolta a világ egyik legjobb kézisét
A világ egyik legjobb átlövője, a montenegrói Katarina Bulatovic a Bajnokok Ligája-győztes Győri Audi ETO KC nőikézilabda-csapatában folytatja pályafutását. A magyar ...
Legnagyobb edzője tette örök vesztessé a Benficát
Három éven belül egy döntőt, egy elődöntőt és egy negyeddöntőt is fel tud mutatni a nemzetközi kupákban a Benfica, ezt az eredménysort a legtöbb csapat megirigyelné, a ...
David Beckham visszavonul
Bejelentette visszavonulását David Beckham. A Paris-Saint Germainnel múlt vasárnap francia bajnokságot nyert angol középpályás további három országban is aranyérmet ...
Görbicz Anitát csak szeretni kell
Nagy szerencse, hogy Róth Kálmán meglátta a tehetséget a fiatal Görbicz Anitában, aki 17 éves korától megkerülhetetlen csillaga a magyar kézilabdának. A fiatalon még ...
A Benficát megbüntette a foci, Benítez a PSG-hez mehet
A Benfica edzője, Jorge Jesus szerint a játék képe alapján nekik kellett volna megnyerni az Európa-ligát, Rafa Benítez pedig nem tartja lehetetlennek, hogy a Paris ...
Hatott a magyar átok, EL-győztes a Chelsea
A tavalyi BL-győztes Chelsea nyerte a Európa Ligát, miután az amszterdami döntőben - Branislav Ivanovic 93. percben szerzett fejesgóljával - 2-1-re legyőzte a Benficát. ...
Az Eger egy lépéssel közelebb a pólóaranyhoz
Az otthon játszó Eger hosszabbítás után 9-7-re nyert a Szolnok ellen a férfi vízilabda ob I döntőjének a nyitómeccsén. A párharc az egyik fél harmadik győzelméig tart.
Demjén Ferenc
Töltsd le Demjén Ferenc, A Föld a szeretőm című albumát a T-Online Zeneáruházból
Igazi rosszaság
Unja a Golfokat? Egy Qashqai-t már észre sem vesz a forgalomban? Mini Countryman-teszt.
Borzasztó, ha nem sikerül a film
Pohárnok Gergely fényképezte a Cannes-ban szereplő Mielét. Interjú.
Csányi: Nem kell tőlem félteni a demokráciát
Ha Orbán elefánt én kisegér vagyok. Exkluzív interjú az OTP vezérével.