Vágólapra másolva!
Befejezéséhez közeledik az augusztusi, párizsi atlétikai világbajnokságon levett vizeletminták vizsgálata. Az analíziseket egy párizsi laboratórium végzi a Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) felkérésére. Az eredményeket talán még e héten nyilvánosságra hozzák. Jacques de Ceaurriz, a labor vezetője úgy véli, a tetrahidrogesztrinon (THG) nevű, mesterségesen előállított anabolikus szteroid használata kizárólag az Egyesült Államokra, azon belül is Kaliforniára korlátozódott - írja az eurosport.com.

Mint ismeretes, a THG-botrány kirobbanásakor Gyulai István, az IAAF főtitkára intézkedett, hogy a párizsi vb-n az atlétáktól levett mintákat ne semmisítsék meg egy hónap után, ahogy azt egyébként a szabály előírja - a gyanú ugyanis teljes joggal fogalmazódott meg az első pozitív eredmények napvilágra kerülése után. Azóta teljes erővel folyik a több mint 400 vizeletminta vegyelemzése.

De Ceaurriz véleménye szerint a THG-t vagy egy olyan laboratóriumban fejlesztették ki, amely nem rendelkezett jogosítvánnyal ilyesfajta tevékenységre, vagy olyan vegyületeket használtak fel előállításakor, amelyek ugyan léteznek a gyógyszeriparban, de a nagyközönség körében történő terjesztésük tilos.

"Egyelőre úgy tűnik, hogy elszigetelt esetekkel állunk szemben" - jelentette ki De Ceaurriz. "Azonban az sem kizárható, hogy más, eddig még ugyancsak ismeretlen doppingszerekre is rábukkanunk. Mindenesetre most az a benyomásom, hogy szigorúan amerikai, ezen belül is kaliforniai problémával állunk szemben. Reméljük, a ragály még nem terjedt el az egész világban. Az, hogy eddig használták a THG-t, nyilvánvalóan azzal függött össze, hogy a doppingellenőrök nem tudtak ilyen szerről. Most, hogy kimutattuk a létét, nyilvánvalóan megijednek a felhasználók, és leállnak vele. Ugyanez történt korábban az EPO-val is."

Ez a bizonyos párizsi labor egyike annak a 30, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság által akkreditált vegyelemző műhelynek, amely jogosult a doppinganalízisre. Annak idején itt dolgozták ki azt a módszert, amellyel le lehet leplezni az EPO használatát. Az EPO (eritropoietin) olyan doppingszer, amely nem testidegen - tehát nehezen kimutatható -, és növeli a vörös vértestek oxigénfelvevő és -szállító képességét.

"A THG-ügyben az az új elem, hogy idáig csupán meglévő gyógyszerek, termékek meg nem engedett módon történő felhasználásával szembesültünk. Most viszont a doppingolás átlépett egy határt, és ami most folyik, az már szigorúan a bűnözés birodalma. A THG-t kimondottan doppingcélokra fejlesztették ki, ez egy olyan szer, amely nem rendelkezik a Szövetségi Gyógyszerhivatal (az Egyesült Államokban a gyógyszerek engedélyezésére alakult szerv) jóváhagyásával."

A THG-t egy San Francisco környéki cég, a BALCO (Bay Area Laboratory Co-Operative) fejlesztette ki, melynek alapítója és tulajdonosa bizonyos Victor Conte. Manapság Conte számít a leghírhedtebb doppinggurunak, s gőzerővel folyik ellene és cége ellen a vizsgálat - méghozzá két szálon. Amikor ugyanis nemrégiben egy ismeretlen atlétaedző elküldött egy fecskendőt a benne megmaradt THG-cseppekkel az Egyesült Államok Doppingellenes Ügynökségének, a névtelen feljelentő azt állította, az anyagot - melynek akkor még nem volt neve - Contétól szerezte be.

A feljelentést követően a Doppingügynökség és az amerikai adóhivatal emberei közös akció keretében megrohanták a BALCO burlingtoni (Kalifornia) épületét, és mindent - papírokat, dokumentumokat, eszközöket, szereket - lefoglaltak.

Azóta kiderült, a BALCO kliensei közé tartozik többek között a férfi 100 m-es síkfutás világcsúcstartója, Tim Montgomery és neje, a többszörös olimpiai és világbajnok sprinterkirálynő, Marion Jones. A párizsi vb-n és utána megbukott a doppingvizsgálaton négy amerikai atléta, közülük a súlylökő Kevin Toth és a sprinter Kelli White neve vált ismertté. Kiderült, számos amerikai profi baseball- és amerikaifutball-játékos is a BALCO termékeivel élt, ellenük ugyancsak javában folyik a vizsgálat.

Ch. Gáll András