Vágólapra másolva!
A Statisztika nőiasztalitenisz-csapata BEK-negyeddöntő visszavágó mérkőzésen vasárnap 3-0-ra legyőzte a lengyel Tarnobrzeget, s 6-1-es összesítéssel jutott az elődöntőbe. Itt minden bizonnyal a Bátorfi Csillával felálló német Langweid lesz az ellenfele.

A 25-szörös BEK-győztes Statisztika a sorozat idei kiírásában a negyeddöntő első felvonásán pénteken 3-1-nyert a Tarnobrzeg csarnokában, így a vasárnapi délelőtti visszavágó a Marczibányi téren tulajdonképpen formalitásnak ígérkezett. S az is lett.

Az első párban a "Stat" horvát állampolgárságú légiósa, a világranglistán 8. helyezett Boros Tamara nagyon gyorsan, 3-0-ra verte Smykowskát. Ezután Póta Georgina következett Pietkiewicz ellen, s neki már nehezebb dolga volt. Az első két szett megnyerése után a harmadikat elvesztette, majd a negyedikben is a lengyel lány szerezte az első három pontot, de a hó közepi ifjúsági vb-re készülő, s ott éremesélyesként induló Póta visszatalált az eredeti kerékvágásba, s 3-1-re győzött. A harmadik mérkőzésen a néhány nappal ezelőtt olimpiai kvótát szerzett Fazekas Mária ellenfele az a kínai Hszu Na volt, aki a lengyelországi találkozón Pótát 3-1-ra legyőzte. Most viszont a Tarnobrzeg légiósának alig néhány momentuma volt, Fazekas simán, 3-0-ra megverte.

"Az utóbbi időszakban Fazekas Mária mentálisan rengeteget erősödött, a csapatban bátran építhetünk rá, amit most is igazolt. Bár ma Póta Gina a nyert, ő az egyéni versenyeken még mindig sokkal jobb teljesítményre képes, mint amikor a csapatban játszik. Ekkor túlságosan is bizonyítani akar, ami időnként görcsössé teszi" - nyilatkozta a találkozó után Fülöp István, a Statisztika vezetőedzője.

A Statisztika így két győzelemmel, 6-1-es összesítéssel jutott a BEK elődöntőjébe. Itt minden bizonnyal a Bátorfi Csillával felálló német Langweid lesz az ellenfele. A Langweid ugyanis a negyeddöntő első mérkőzésén idegenben 3-1-re nyert a spanyol Cartagena ellen. (Az egyetlen vereséget éppen kilencszeres Európa-bajnokunk szenvedte el, 3:2-re kikapott a román Zamfirtól.) Így ebben a párban sem ígér sok izgalmat a visszavágó. Annál izgalmasabb lesz majd a Statisztika-Langweid párharc (ezt nyugodtan megelőlegezhetjük), amelynek első felvonására január 16-án kerül sor.

BEK-negyeddöntő, visszavágó:
Statisztika - Tarnobrzeg 3-0
Boros Tamara - Smykowska 3:0 (11-4, 11-3, 11-5)
Póta Georgina - Pietkiewicz 3:1 (11-8, 11-7, 7-11, 11-7)
Fazekas Mária - Hszu Na 3:0 (11-5, 11-5, 11-7)

Fábik Tibor