Vágólapra másolva!
A világbajnok Lennox Lewis szerint csak pénzkérdés, hogy létrejön-e a Vitalij Klicsko elleni visszavágó mérkőzés a Bokszvilágtanács (WBC) nehézsúlyú címéért. Június 21-én a címvédő Lewis nyert, miután Klicskót a hatodik menet után sérülés miatt leléptették.

"Csak attól függ, hogy mennyit kapok. Vitalij egyébként nagyon jó formában van, láttam a december 6-i kiütését Kirk Johnson ellen" - mondta a brit klasszis, aki nem bocsátkozott további részletekbe a jövőjét illetően.

Edzője, Emanuel Steward ismét megerősítette, hogy tanítványa valószínűleg még egy találkozóra visszatér a szorítóba. A 38 éves Lewis 20 millió dollárt kér az ukrán csillag elleni összecsapásért, ez lenne pályafutása második legnagyobb gázsija: tavaly júniusban 30 milliót kasszírozott Mike Tyson legyőzéséért. Hat évvel fiatalabb leendő(?) ellenfele 10 millióra számíthat.

A párharc első felvonása június 21-én a címvédő Lewis sikerével végződött, miután a valamennyi pontozónál vezető Klicskót a hatodik menet után sérülés miatt leléptették. A brit óriásnak júniusig kell megvédenie övét, ellenkező esetben a megüresedett trónért Klicsko a WBC világranglistáján második dél-afrikai Corrie Sanders ellen szállhat ringbe.