Társoldalunk:

Clijsters és Hewitt egymás ellen

Pillanatok alatt elkeltek a jegyek a Hopman-kupa ausztrál-belga összecsapásának párosmérkőzésére, amelynek különleges érdekessége, hogy egymás ellen játszik majd a jegyben járó Lleyton Hewitt és Kim Clijsters.

A teniszezők szombaton kezdődő nemhivatalos vegyescsapat-világbajnokságán Ausztrália és Belgium egy csoportba került - abba, amelyben selejtezőbeli sikere esetén a magyar együttes is pályára léphetne -, így mindenképpen sor kerül a rendezők által csak a szerelmesek mérkőzéseként aposztrofált találkozóra.

Hewitt ausztráliai pihenésük idején, bő egy hete kérte meg Clijsters kezét. "Lleyton elvitt egy hajóra vacsorázni, majd váratlanul egy gyűrűt és egy fülbevalót adott nekem. Nem számítottam erre, nagyon boldog vagyok. Ausztráliában ugyanis különös jelentősége van a jegyességnek" - mondta akkor Clijsters, aki még hozzátette: az esküvő idejéről egyelőre nincs elképzelésük.

Ausztrália és Belgium vegyespárosainak összecsapására jövő szerdán kerül sor. Hewitt társa Alicia Molik, Clijstersé Xavier Malisse lesz.

KAPCSOLÓDÓ CIKK