Egy évvel ezelőtt nagy pofon volt a hazai vívás számára, hogy a Héraklész-kupa junior Világkupa-versenyen egyetlen magyar versenyző sem jutott a legjobb nyolc közé. Ehhez képest kétségkívül előrelépés, hogy az idei viadalon női kardban Varga Dóra bronzérmes lett, s a párbajtőröző Izsó Katalin révén egy hetedik helyet is begyűjtöttünk.
A magyar vívósport hagyományai alapján természetesen a mérce jóval magasabban van, de a jelek szerint az utánpótlás-vonalon akadnak gondjaink... Azt természetesen el kell ismerni, hogy a Héraklész-kupa mezőnye minden évben roppant erős, hiszen nincs létszámkorlátozás, s például férfi párbajtőrben 167 vívó lépett a Nemzeti Sportcsarnok pástjaira. A Héraklész-kupán összességében a franciák (2 arany, 1 ezüst, 2 bronz) és az olaszok (2 arany, 2 bronz) szerepeltek a legjobban, s még a románoknak és a németeknek jutott arany. A legtöbb érmet viszont az oroszok szerezték (3 ezüst, 4 bronz).
Válogatottunk legjobbja a még csak 17 éves, de már felnőtt válogatott, s a tavalyi havannai vb-n is szerepelt Varga Dóra volt, aki a női kard egyéniben a dobogó harmadik fokára állhatott, egyetlen érmünket szerezve. A legjobb 8 közé még egy magyar versenyző jutott be, női párbajtőrben az ugyancsak 17 éves Izsó Katalin a 7. helyen zárt. A férfiaknál kardban Gémesi Csanád és Hamar Balázs, párbajtőrben Bartos Bálint és Prekopp Győző, tőrben Mazza Lorenzo, a nőknél tőrben Lemberg Mercédesz a legjobb 16-ig jutott. A legkellemetlenebb meglepetés az, hogy a férfi kardban junior Európa-bajnok és vb-bronzérmes Lontay Balázs már a 32 között búcsúzott.
Eredmények:
női tőr (118 induló): 1. Durando (olasz), 2. Wütz (német), 3. Teo (olasz) és Birjukova (orosz)
női párbajtőr (139 induló): 1. Branza (román), 2. Belviso (francia), 3. Nowakowski (német) és Kuusk (észt), ...7. Izsó Katalin
női kard (84 induló): 1. Perrus (francia), 2. Gyacsenko (orosz), 3. Varga Dóra és Lucchino (olasz)
férfi tőr (124 induló): 1. Baldini (olasz), 2. Szedov (orosz), 3. Ganyejev (orosz) és Pitta (francia)
férfi párbajtőr (167 induló): 1. Mahé (francia), 2. Rejzlin (ukrán), 3. Rodriguez (francia) és Radugin (orosz)
férfi kard (110 induló): 1. Linbach (német), 2. Kovaljov (orosz), 3. Mokrecov (orosz) és Drion (francia)
Fábik Tibor
[origo]
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Harminckilencre nőtt a bundaügyben gyanúsítottak száma
Újabb játékosok és mérkőzések kerültek elő a bundaügyben, amelyben a gyanúsítottak száma harminckilencre, az érintett meccsek száma harmincra nőtt. Az ügyészség a héten ...
Ilyen jól még soha nem úsztam - csodadressz nélküli legjobbját is ünnepli Cseh
Cseh László új Európa-bajnoki-rekorddal nyerte a 200 méteres vegyesúszást a debreceni úszó-Eb-n, azok után, hogy mindössze húsz perce volt a 200 pillangó középdöntője ...
Demjén Ferenc
Töltsd le Demjén Ferenc, A Föld a szeretőm című albumát a T-Online Zeneáruházból
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?