Vágólapra másolva!
Karlsruhe, ez a Budapesttől országúton kereken ezer kilométerre fekvő hangulatos város, Baden-Württemberg tartomány nyugati szélén most negyvennyolc óráig a magyar ökölvívás szerelmesei számára a világ közepe. Szombat este itt, a Dm-arenában küzd meg a mexikói Julio César González Erdei Zsolttal a Boksz Világszervezet világbajnoki övéért. A két gladiátor pénteken mérlegelt a helyi Karstadt áruház harmadik emeletén, több száz rajongó jelenlétében. Mindketten bőven a 79,378 kilós súlyhatár alatt maradtak, ami a bennfentesek számára egyenértékű azzal, hogy káprázatos formában várják az összecsapást.

Ch. Gáll András helyszíni tudósítása Karlsruhéból

Elsőnek "Madár" lépett a mérlegre, a mutató 78 kilónál állt meg, mire interkontinentális bajnokunk felkiáltott: "Ez a mérleg rossz!" Pedig nem volt az, Gonzáleznek is csak 78,3 kilót mutatott, azaz egyértelmű: mindketten tisztességesen felkészültek az összecsapásra.

Maradjunk Erdeinél: az amatőrök között világ- és Európa-bajnoki címet, olimpiai bronzérmet szerzett 29 éves klasszis olyan szálkás, mint egy hosszútávfutó, azzal a különbséggel, hogy bicepsze egy testépítőét idézi. Arca picit nyúzott, de nem a fogyasztástól, hanem a kőkemény edzésektől. "Alig várom már a szombat estét, úgy érzem, életem legjobb formájában vagyok" - mondta Erdei.

Ezt Fritz Sdunek, Zsolt edzője is megerősítette, azzal megspékelve, hogy szerinte nem is lehet kétséges védence sikere: "Biztos vagyok benne, hogy Zsolt visszaszerzi az Universumnak azt a világbajnoki övet, amit októberben Dariusz Michalczewski veszített el Gonzálezszel szemben."

A mérlegelés után Kovács "Kokó" István vette át az események irányítását: a WBO ellenőre - supervisor - életében először felügyel világbajnoki címmérkőzést. A két ökölvívó menedzsere és edzője jelenlétében kézjegyével látta el azokat a hitelesített kesztyűket, amelyekkel szombaton megvívják a nagy csatát.

Nem sokkal később, már a mexikói csapatnak otthont adó Renaissance Hotel halljában Norman Kaplan, González menedzsere az [origo] kérdésére, miszerint győzni jöttek-e Karlsruhébe, hamiskásan mosolyogva válaszolta: "Maga látott már olyan bokszolót, aki veszíteni érkezett egy világbajnoki döntőre?"

Mi tagadás, González lenne az első ilyen ökölvívó a sportág történetében...