Vágólapra másolva!
Kedden délelőtt a Bajcsy Zsilinszky úti Boxutcában - Kovács Kokó István, az egykori universumos csapattárs éttermében - tartották Erdei Zsolt első olyan hazai sajtóértekezletét, amelyen Madár már a WBO félnehézsúlyú bokszvilágbajnokaként válaszolt az újságírók kérdéseire. A szombat esti, karlsruhei diadalmas címmérkőzésen kívül az adott különös aktualitást a találkozónak, hogy Erdei a fightnews.com és a boxrec.com hétfőn megjelentetett legfrissebb összevont világranglistáján már a harmadik, illetve a hatodik helyet foglalja el súlycsoportjában - olyan magasan jegyzik honfitársunkat, mint Papp László óta senkit sem Magyarországról.

"Összeszámoltam, együttvéve kilenc és fél órát aludtam az utóbbi három éjszaka" - kezdte mondókáját Erdei, aki előtt az asztalon ott feküdt az oly becses WBO-világbajnoki öv. "Hétfőn este érkeztem meg fóti házunkhoz, cigányzenekar és televíziós forgatócsoport várt, s persze a barátok. Feledhetetlen fogadtatásban volt részem, az a gyanúm, egy pár napig még nem lesz nyugtom." (A sajtótájékoztató végén Erdei elárulta, hogy az egyórás beszélgetés alatt 108 nem fogadott hívása volt mobiltelefonján.)

Madár elmondta, óriási feszültség volt benne a szombati, karlsruhei vb-címmeccs előtt, talán emiatt is történt meg az, hogy a győzelem után, miközben a televíziónak nyilatkozott, és szóba került családja, elérzékenyült, potyogni kezdtek a könnyei.

"Olyan hatalmas változást egyelőre nem érzékelek az életemben, persze hogyan is érzékelhetnék, amikor az elmúlt 96 óra, sőt a felkészüléssel együtt két hónap egyetlen óriási rohanás, forgószél volt. Akár hiszik, akár nem, hétfő éjjel már azon morfondíroztam, hogy ezentúl mindenki engem akar majd megverni, s hogy vajon ki lesz a következő ellenfelem az első címvédés alkalmával. Az imént azt mondtam, nem érzek változást, de az az igazság, hogy szeretnék érezni. Elegem van abból, hogy többen - nem alaptalanul - megélhetési bokszolónak tituláltak. Azt akarom, hogy ha egyszer - nagyon soká' - majd befejezem a pályafutásomat, akkor ne kelljen elmennem dolgozni egy gyárba, hanem legyen annyi megtakarított pénzem, amennyiből a családomat el tudom tartani. Nem panaszképpen mondom, csak mint tényt szögezem le: a világbajnoki címmeccsem előtt kénytelen voltam előleget felvenni az Universumtól a majdani pénzdíjam terhére, hogy ki tudjam fizetni a számláimat. Tudják, Németországban roppant szigorúak az adózási törvények, és most van itt az adóbefizetés ideje."