Vágólapra másolva!
Női párbajtőrcsapatunk pénteken ezüstérmes lett a Világkupa-sorozat budapesti versenyén, az Eximbank-kupán, s így már matematikailag is biztos, hogy ott lesz az athéni olimpián.

A Nemzeti Sportcsarnokban azonban nem indult könnyen a pénteki nap, hiszen a tavalyi vb-n bronzérmes, és a versenyben harmadik helyen kiemelt együttesünk (Mincza Ildikó, Hormay Adrien, Tóth Hajnalka, Nagy Tímea) a 8 közé jutásért csak "ráadás tussal", 32-31-re verte a görögöket. A helyzet súlyosságát jellemzi, hogy a mérkőzés során végig az ellenfél vezetett, s az utolsó párban Minczának három tus hátrányból kellett fordítania. A következő körben viszont Kanada nem sok gondot okozott (45-29), majd a döntőbe jutásért a vb-ezüstérmes németeken is meglepően könnyedén sikerült átlépni (40-28). (A világbajnok orosz válogatott már a 16 között kipottyant a selejtezőből felkerült dél-koreaiakkal szemben.)

A döntőben csapatunk a kínaiakkal találkozott, és sajnos 34-33-ra kikapott. Ám a látszat ellenére itt nem közvetlenül a végén dőlt el a mérkőzés. Az utolsó párban Mincza most is közel állt a csodatevéshez, mert 26-32 után sorban adta a tusokat, de az egyenlítésre már nem maradt ideje. Ám ez a Világkupa-ezüst is roppant értékes, hiszen most már matematikailag is biztos, hogy csapatunk a kvalifikációs világranglista március 31-i zárásakor ott lesz az első négy között, s így az athéni olimpián is.

Szabó Bence szövetségi kapitány a verseny után a következőképpen értékelt:
"A görögök elleni mérkőzés rettentően rázós volt... Nagy Tímea sajnos két vereséggel kezdett, ezért lecseréltem, és bíztam benne, hogy az utolsó asszóra beállított Mincza Ildi képes lesz a bravúrra. És szerencsére így is történt. Ezután magára talált a csapat, és különösen annak örülök, hogy a németek ellen gyönyörű győzelmet arattunk. A kínaiaknak fegyelmezett, iskolázott együttesük van, amely ma kifejezetten jó formát mutatott. S bár a döntőt elvesztettük velük szemben, mégis elégedett vagyok a lányokkal, hiszen a legfontosabb az, hogy ezután már nem kell számolgatnunk, immár száz százalékosan biztos az olimpiai részvételünk."

Az eredményhirdetés után a magyar csapat legjobbjával, Mincza Ildikóval beszélgettünk, aki mind a négy találkozón pozitív mutatóval zárt: a görögök ellen néggyel, a kanadaiak ellen tizenöttel (!), a németek ellen néggyel, a kínaiak ellen hárommal több tust adott, mint amennyit kapott.

- Hogyan élte meg belülről a görög csapat elleni sorsdöntő asszóját?
- Csak a mérkőzés végére cseréltek be, s ilyenkor pszichésen nagyon nehéz helyzetben van az ember. Hiába melegítek be, ez csak azt eredményezi, hogy fizikálisan rendben vagyok. De ilyen kiélezett helyzetben fejben is ott kell lenni. Nem tagadom, tartottam ettől ez asszótól, bár olyan ellenféllel kellett vívnom, akit általában megverek. Három tus hátrányból sikerült is egyenlítenem. Döntetlen állásnál lejárt a vívóidő, jött a hirtelen halál, de ekkor már úgy éreztem, hogy megvan a magabiztosságom, tudom, hogy mit akarok a páston. És ezt szerencsére sikerült is véghez vinnem.

- Kevésen múlt, hogy a döntő utolsó asszójában a kínai lány ellen is megfordítsa a mérkőzést.
- A legvégén jöttem rá, hogy nem kell túlbonyolítani a dolgokat, ha csak simán, egyenesen támadok, akkor találok is. Sajnos a fordításra már nem maradt időm. De a lényeg az, hogy most már biztosan megvan az olimpiai kvótánk. És azt mondom, talán nem is olyan nagy baj, hogy most nem lettünk elsők. Egy kis pofon olykor jól jön, mert ilyenkor még jobban összekapja magát az ember. Emlékszem, volt már olyan évünk, hogy sorra nyertük a versenyeket, de amikor a legfontosabb lett volna, akkor nem sikerült.

- Leszögezhetjük, hogy a nap során végig remekül vívott.
- Az elmúlt hét végén a göteborgi egyéni Világkupán már döntős voltam, hetedik lettem, de azon a versenyen meglehetősen fáradtnak éreztem magam. Kemény edzőtábor után utaztunk Svédországba, és lehet, hogy ott jött ki rajtam a fáradtság. Erre a csapat Világkupa-versenyre már sikerült összeszednem magam. Remélem, hogy a formán kitart vasárnapig, az egyéni versenyre is.

- Ezen milyen eredményt fogadna el előre?
- Az a legfontosabb, hogy most is jussak be a nyolcas döntőbe, és ott már bármi megtörténhet.

Az Eximbank-kupa végeredménye:
1. Kína (Li Na, Sen Vej-vej, Csang Li, Csung Vej-ping), 2. Magyarország (Hormay Adrien, Mincza Ildikó, Tóth Hajnalka, NagyvTímea), 3. Németország (Claudia Bokel, Imke Duplitzer, Britta Heidemann, Marijana Markovic), 4. Észtország, 5. Franciaország, 6. Ukrajna, 7. Koreai Köztársaság, 8. Kanada.

A budapesti női párbajtőr-hétvége az egyéni verseny selejtezőjével szombaton 14 órától folytatódik a Nemzeti Sportcsarnokban.

Fábik Tibor