Vágólapra másolva!
A papírformának megfelelően Kim Clijsters és Patty Schnyder  megverte Anasztaszja Miskinát, illetve Lisa Raymondot a női egyes szerdai két negyeddöntőjében a Melbourne-ben zajló ausztrál nyílt teniszbajnokságon. A férfiaknál Hisam Arazi sima legyőzésével Juan Carlos Ferrero, és a David Nalbandiant négy szettben verő Roger Federer jutott a legjobb négy közé.

Kim Clijsters 90, míg Patty Schnyder 79 perc alatt nyert. A belga klasszis sorozatban harmadszor került a legjobb négy közé az év első Grand Slam-versenyén, míg a svájci versenyző korábban "csak" a 4. fordulóig jutott, négy alkalommal. A férfiaknál Carlos Ferrerónak nem okozott gondot Hisam Arazi, és Roger Federer is érvényesítette a paírformát David Nalbandiannal szemben.

Volt és jelenlegi játékostársai keményen bírálták Mark Philippoussist, aki három sima szettben kikapott a marokkói Hisam Arazitól. "Mark szegénységi bizonyítványt állított ki magáról" - fogalmazott Pat Cash, az egykori wimbledoni bajnok. "Úgy szerepelt, mint aki végigjátszotta a meccset megelőző éjszakát, csakhogy ennek a játéknak semmi köze sem volt a teniszhez." Cash ezzel arra célzott, hogy a Scudnak becézett ausztrál óriást gyengéd szálak fűzik Delta Goodremhez, s a rendkívül csinos popsztár még az edzésekre is elkíséri barátját.

A világ egyik legjobb párosspecialistájának tartott Todd Woodbridge szerint Philippoussis tudásából hetven százaléknál is kevesebbet nyújtott a pályán: "Barátok, szerelem, sport: mindegyiknek megvan a maga ideje. Egy biztos, a pályán a teniszre illene összpontosítani, s ez csak akkor lehetséges, ha a játékos minden más, zavaró körülményt kizár. Nem tudom elképzelni, hogy Roger Federer, vagy a többiek ne ezt tennék. Ha Mark így folytatja, sohasem fog Grand Slam-tornát nyerni" - mondta.

Női egyes, negyeddöntő:
Clijsters (belga, 2.) - Miskina (orosz, 6.) 6:2, 7:6 (11-9)
Schnyder (svájci, 22.) - Raymond (amerikai, 25.) 7:6 (7-2), 6:3

Az elődöntő párosítása:
Henin-Hardenne - Zuluaga
Clijsters - Schnyder

Férfi egyes, negyeddöntő:
Ferrero (spanyol, 3.) - Arazi (marokkói) 6:1, 7:6 (8-6), 7:6 (7-5)
Federer (svájci, 2.) - Nalbandian (argentin, 8.) 7:5, 6:4, 5:7, 6:3

Az elődöntő párosítása:
Safin - Agassi
Ferrero -Federer

Női páros, elődöntő:
Ruano Pascual, Paola Suarez (spanyol, argentin, 1.) - Huber, Szugijama (dél-afrikai, japán, 3.) 6:4, 7:6 (7-5)
Kuznyecova, Lihovceva (orosz, 4.) - Ani, Prusova (észt, cseh) 6:2, 6:4