Vágólapra másolva!
A papírformának megfelelően a legutóbbi két alkalommal győztes Tatjana Totmjanyina, Makszim Marinyin duó nyerte a párosok versenyét a Budapest Sportarénában zajló műkorcsolya és jégtánc Európa-bajnokságon. Az ezüstéremet a szintén orosz Marija Petrova, Alekszej Tyihonov kettős szerezte meg, míg a lengyel Dorota Zagorska, Mariusz Siudek duó a harmadik helyen végzett.

A címvédő szinte hibátlan, bámulatos kűrt produkált. Mindketten kifogástalanul hajtották végre a dupla Salchowot, a tripla Toeloop-dupla Toeloop kombinációt, valamint az összes dobást, emelést és lépéskombinációt. A háromezer fős publikum nem is volt hálátlan, hiszen óriási tapsviharral jutalmazta az orosz kettőst.

Ezek után a tavaly bronzérmes Petrova, Tyihonov páros hiába futott hasonlóan fantasztikus kűrt, ez kevés volt a győzelemhez. A lengyel duó könnyedén lett harmadik, mivel a rövidprogram után éppen mögötte negyedik helyen álló, ugyancsak orosz Julija Obertasz, Szergej Szlavnov páros többször is hibázott, így nem volt esélyük fellépni a dobogóra. Ebben a számban nem volt magyar induló.

A csütörtöki program 13.30-kor a jégtáncosok originaljával kezdődik, majd este 18.30-tól a férfiak kűrjét - köztük a jelenleg 25. Tóth Zoltánét - tekintheti meg a Budapest Sportaréna közönsége.

Eredmények:
páros:
1. Tatjana Totmjanyina, Makszim Marinyin (Oroszország) 1,5 helyezési pont
2. Marija Petrova, Alekszej Tyihonov (Oroszország) 3,0
3. Dorota Zagorska, Mariusz Siudek (Lengyelország) 4,5
4. Julija Obertasz, Szergej Szlavnov (Oroszország) 6,0
5. Katerina Berankova, Otto Dlabola (Csehország) 7,5
6. Sabrina Lefrancois, Jerome Blanchard (Franciaország) 9,5

A legutóbbi tíz győztes:
1995, Dortmund: Mandy Wötzel, Ingo Steuer (német)
1996, Szófia: Okszana Kaszakova, Artur Dmitrijev (orosz)
1997, Párizs: Marina Jelcova, Andrej Buskov (orosz)
1998, Milánó: Jelena Berezsnaja, Anton Sziharulidze (orosz)
1999, Prága: Marija Petrova, Alekszej Tyihonov (orosz)
2000, Bécs: Petrova, Tyihonov
2001, Pozsony: Berezsnaja, Sziharulidze
2002, Lausanne: Tatjana Totmjanyina, Makszim Marinyin (orosz)
2003, Malmö: Totmjanyina, Marinyin
2004, Budapest: Totmjanyina, Marinyin