Vágólapra másolva!
George Foreman nehézsúlyú profi bokszvilágbajnok szóban megegyezett Don King promóterrel abban, hogy visszatérését Halloweenra, azaz késő őszre, Halottak Napjára időzíti. A megegyezés 20 millió dollárról szól, és az időzítés lényege a következő: az 1974 októberében, a zaire-i Kinshasában rendezett "The Rumble in the Jungle", vagyis a Muhammad Ali elleni emlékezetes világbajnoki döntője harmincadik évfordulóján lépne szorítóba az 55 éves nagypapa.

Tyson 35 éve, 1969-ben lépett a profik közé, friss olimpiai bajnokként, 1973 és 1974 között őrizte a hivatásos világbajnoki címet, amit éppen Alival szemben veszített el. Később visszatért a ringbe, és 1994-ben Michael Moorer legyőzésével ismét világbajnok lett, 45 évesen.

"Megvan a szóbeli megállapodás, George azt mondta, még egyszer hajlandó megmutatni a világnak" - mondta King.

Ellenfél is fix időpont még nincs, de minden valószínűség szerint Houstonban, Foreman szülővárosában lesz a meccs. A legvalószínűbb, hogy valamelyik Klicsko fivér jön számításba. Amikor az ugyancsak visszatérésre készülődő Mike Tysont kérdezték, mit szólna egy Foreman elleni mérkőzéshez, Iron Mike így felelt: "Túlságosan tisztelem George-ot ahhoz, hogy kiálljak ellene."

Az utóbbi időben fogyókúrás grillsütője promóciójával komoly üzleti sikereket arató Foreman az utóbbi időben 135 kilósra hízott, de ebből már tízet leadott - ám további húsztól meg kellene szabadulnia. Ideális versenysúlya 102 kiló körül van, legutóbb 1976-ban nyomott ennyit, amikor Joe Frazierrel verekedett.

"George át fogja írni a boksztörténelmet, még mindig óriási az ütőereje!" - mondta King. Foreman profi mérlege 76 győzelem és 6 vereség.

Ch. Gáll András

Foreman visszatérne/sport/egyeni/boksz/20040210hamedet.html?pIdx=1