Vágólapra másolva!
Két győzelem és két vereség a magyarok vasárnapi mérlege a pulai olimpiai kvalifikációs ökölvívó Európa-bajnokságon.

A 48 kg-ban Bedák Pál egy pillanatig sem hagyott kétséget afelől, hogy az azeri Dzsejhun Abijevvel szemben ő jut a nyolc közé. Már a 30. másodpercben földre küldte riválisát, aki ezt követően már tartott tőle. A negyedik menetben Abijev lélekben már fel is adta a küzdelmet: Bedák Pál 41-21 arányú győzelme egyenértékű a döntő fölénnyel.

A kora délutáni programban mutatkozott be az Eb-n a 81 kg-os Szűcs István, aki azzal az olasz Clemente Russóval került szembe, akit az idei Bocskai István emlékverseny döntőjében elég nehezen győzött le. Ezúttal a magyar versenyző sokkal jobban bokszolt, és megérdemelten nyert meggyőző különbségű, 33-22-es pontozással.

Este az 54 kg-os Bedák Zsolt nagyszerűen helytállt a 2002-es permi Eb ezüstérmese, az orosz Gennagyij Kovaljov ellen. A 46-30 arányú vereség nagyobb különbséget sejtet, de a magyar bokszoló egyáltalán nem játszott alárendelt szerepet a mérkőzésen, ellenfelének minden tudására szüksége volt a sikerhez.

A 91 kg-os Hidvégi György néha kissé pontatlanul öklözött az azeri Vugar Alakparov ellen, de a 43-25-ös vereséget nehezen emésztette meg a magyar küldöttség. Tény: a különbség túlzottnak tűnt.

A magyarok hétfői mérkőzései, nyolcaddöntők:
60 kg:
Káté Gyula - Mariosz Kaperonisz (görög)
69 kg:
Balog Vilmos - Xavier Noel (francia)
75 kg:
Balzsay Károly - Tomas Adamec (cseh)
plusz 91 kg:
Kurtucz Csaba - Roberto Cammarelle (olasz)

A program 13, illetve 18.30 órakor kezdődik.