Vágólapra másolva!
A női 800 méteres síkfutás fedett pályás világcsúcstartója, a szlovén Jolanda Ceplak megdolgozott a hírek szerinti 8000 dolláros fellépti díjáért, s a szezon harmadik legjobb időeredményével győzött a nyílt magyar bajnokságon, amely a Budapest Sportarénában a jövő hét végi vb főpróbája volt.

A 16 millió forintos költségvetéssel megrendezett kétnapos nyílt magyar bajnokságon jó néhány sztár indult, hogy a vb előtt versenykörülmények között tesztelje a BS pályáját. Első helyen a szlovén Jolanda Ceplakot kell említeni, aki a hírek szerint nyolcezer dolláros fellépti díjért vállalta az indulást.

A szlovén hölgy 1:55,82 perccel jegyzi minden idők legjobb eredményét (ez két éve Eb-aranyat ért neki Bécsben), s bár ezúttal "csak" 1:59,17-et repesztett, még sincs okunk fanyalogni: az idei esztendő harmadik legprímább produkcióját láthattuk, amelyet mindössze az ötszörös világbajnok mozambiki Maria Mutola múlt felül, kétszer.

Ceplak mögött Varga Judit lett a második, aki a vb-n az egyik legnagyobb reménységünk lesz, de itt már nem 800, hanem 1500 méteren indul. Utóbbi távon idén már kétszer javította meg a magyar rekordot, s 6. a világranglistán.

Vargához hasonlóan az ob-n kitett magáért Bíber Zsolt is, aki súlylökésben 20,81 méterrel 4. a világranglistán. Ezúttal 20,34 m-rel győzött, s ez is tisztességes eredmény. A már biztos vb-indulóink közül Németh Roland megnyerte a férfi 60 méteres síkfutást, Dobos Gábor második lett, Szeglet Zsolt 400-on szintén a második helyen végzett. Ám időeredményeikkel nem rengették meg a világot.

A Magyar Atlétikai Szövetség csütörtökön jelöli ki a vb-csapatot. Az szinte biztosra vehető, hogy a férfiaknál és a nőknél is indítunk 4x400-as váltót. A tartalék helyeket is tekintve a kvartettekben Szeglet Zsolt, Csesznegi Dávid, Szabó László, Borsányi Zoltán és Dávid Zoltán; illetve Petráhn Barbara, Kun Alice, Bori Annamária, Cziráki Kitti és Bobcsek Emese juthat szóhoz.

S mivel a rendező ország jogán elméletileg minden számban szintteljesítés nélkül is nevezhetnénk egy-egy főt, még többen is reménykedhetnek, hogy bizalmat kapnak a szakvezetéstől. A férfiaknál 200 m-en Pauer Géza, 60 m gáton Csillag Levente, magasugrásban Boros László, távolugrásban Lőrincz Imre, hármasugrásban Tölgyesi Péter; nőknél 60 m-en Szabó Enikő, 400 m-en Petráhn Barbara, 60 m gáton Vári Edit, távolugrásban Ajkler Zita, rúdugrásban Vaszi Tünde kerülhet be a csapatba. Érdekesség, hogy Vaszi távolugrásban teljesítette a vb-szintet, de sarokcsontgyulladása miatt erre a számra nem tudott készülni. Rúdugrásban öt centivel maradt el szinttől.

De essék még szó a nyílt magyar bajnokság külföldi sztárjairól is. Férfi hármasugrásbana tavalyi párizsi szabadtéri vb-n ezüstérmet szerzett kubai Betanzos 17,08 méterrel nyert, mindössze egy centiméterrel megelőzve a román Opreát. Az 1997-es szabadtéri világbajnok kubai Quesada viszont 16.39 méteres halovány produkcióval csak ötödik lett.

Az is nagy meglepetés, hogy férfi 200-on a lengyel Jedrusinski 20,89 mp-cel legyőzte a világ idei legjobb eredményével (20,57) rendelkező kameruni Batangdont. A férfi 60 m-es gátfutás döntőjében az idei világranglista második helyén álló, vb-bronzérmes kínai Hsziang Liu kiváló, 7,57 másodperces idővel győzött.

A női mezőnyből Ceplak szereplésén túl ki kell emelni, hogy magasugrásban a horvát Vlasic 195 cm-rel, távolugrásban a bolgár Jordanova 665 cm-rel nyert, ezek is figyelemre méltó eredmények. A hármasugrást 13,93 m-rel nyerő,1997-es világbajnok cseh Kasparkova viszont aligha volt elégedett a teljesítményével.

Fábik Tibor