Vágólapra másolva!
A hét végén Bostonban rendezik meg az amerikai fedett pályás atlétikai bajnokságot, amelyről az első és második helyezettek indulhatnak a március 5-7. közötti budapesti vb-re. S a sportág egyik legnagyobb mai alakjának, Maurice Greene-nek is az a terve, hogy eljön hozzánk! A románok olimpiai bajnok hosszútávfutónője, Gabriela Szabo viszont fizikai fáradtság miatt a teljes idei évet, így a vébét is kihagyja.

A 100 méteres síkfutás olimpiai bajnoka, Maurice Greene tavaly szabadtéren 9,94 mp-ig jutott (ezzel bőven teljesítette a fedett pályás vb-n való részvételhez megállapított nevezési szintet), viszont a párizsi világbajnokságon címvédő létére az elődöntőben csak 7. lett 10,37-tel, azaz hatalmas meglepetésre nem jutott be a fináléba. A kudarcát sérüléssel magyarázta, és azóta egyetlen versenyen sem állt rajthoz. Így idén a fedett pályás szezonban sem, s indoklásképpen továbbra is makacs térdsérülést hozta fel. Greene a visszatérést a hét végi amerikai bajnokságra ígéri.

A tengerentúli sprinterek idén még nem kápráztatták el a világot. A szezon legjobb eredményét 60 méteren az angol Jason Gardener jegyzi 6,46-tal (mi több, övé a nyolc legjobb idő!), az amerikaiak közül Marcus Bronson és Brian Lewis 6,56-ot, Tim Harden 6,60-at, Jon Drummond, Tyson Gray és Mickey Grimes 6,61-et futott.

Viszonyításképpen: a világcsúcsot Maurice Greene 6,39-cel tartja, aki megpályázza a vb-indulást is! Érdekesség, hogy az ellenfelei között lesz John Capel is, a 200 m-es szám szabadtéri világbajnoka is.

A nagy sztárok közül Gail Devers 60 m gáton és a 60 m-es síkfutásban is indul, rajta kívül a női mezőnyben rúdugrásban Stacy Dragilára, a férfiaknál 60 m gáton Allen Johnsonra, valamit súlylökésben a kiváló formában levő Christian Cantwellre lesz érdemes igazán figyelni.

Fábik Tibor

[origo]