Vágólapra másolva!
Monte-Carlóban az orosz Alekszander Morozevics végzett az első helyen a 13. Amber-versenyen. A 26 éves nagymester holtversenyben végzett honfitársával, a klasszikus sakkozás világbajnokával, Vlagyimir Kramnyikkal, de jobb Berger-Sonneborn pontszámmal 2002 után másodszor ünnepelhették tornagyőztesként. A címvédő indiai exvilágbajnok, Viswanathan Anand egypontos hátránnyal lett a harmadik, az ukrán Vaszilij Ivancsuk a negyedik, Lékó Péter pedig ötödikként fejezte be szereplését. A "vak" versenyben Morozevics nyert, a rapidversengésben Anand volt a legsikeresebb.

Monte-Carlóban a 13. Amber-versenyen az eddigi legerősebb mezőny viaskodott 13 napon keresztül. Fordulatokban gazdag, élvezetes játszmákat játszottak a sakkvilág ászai, összecsapásaikat nagy érdeklődéssel kísérték a sakkozás szerelmesei. A rövidített játékidő, a "vak" partikban alkalmazott speciális szabály miatt a szupernagymesterek néha érthetetlen hibákat is elkövettek. A mai záró forduló előtt holtversenyben állt az élen Alekszander Morozevics és Vlagyimir Kramnyik. Mindkettőjükre nehéz ellenfél várt, Morozevics az előző fordulóban Kramnyikkal 1-1-re végző Peter Szvidlerrel, míg az orosz világbajnok Lékó Pétert legyőző bolgár Veszelin Topalovval csatázott.

Az első partiban Szvidler és Morozevics viszonylag korán békét kötött, Kramnyik gyalogáldozattal, majd átmeneti tisztáldozattal próbálta kicsiholni a remélt győzelmet, de közben rendkívüli kockázatot is vállalt. Az izgalmas összecsapás végül lépésismétléses döntetlennel fejeződött be. A címvédő Viswanathan Anand nyeréssel fél pontra megközelítette a vezető duót. A rapid játszmában Kramnyik gyorsan eldöntötte a küzdelem menetét, jól felkészült Topalov kedvenc spanyol változatára. A sötét állás gyorsan összeomlott, s az orosz világbajnok érdeklődése Morozevics és Szvidler csatározása felé fordult. Eredeti módon kezelték mindketten az állást, Szvidler a királyszárnyon rohamozott, s biztatóan állt. A vezércsere után azonban a világos bástyák jutottak főszerephez, s a döntő gyalogáttörés Morozevics győzelmét, s egyúttal elsőségét jelentette.

Az ukrán Vaszilij Ivancsuk sötéttel könnyen nyert, de a visszavágón Vallejo Pons jól ellenállt. A könnyűtisztes végjáték alighanem remi volt, de Ivancsuk addig próbálkozott, míg a spanyol nagymesternek elfogyott a gondolkodási ideje. A 2-0-s győzelemmel az ukrán végül a negyedik helyet szerezte meg. Lékó Péter láthatóan nem akart kockáztatni, két viszonylag gyors remivel fejezte be szereplését. Nagy kár volt Ivancsuk elleni két vereségéért, de bánkódhat Topalovval szemben elmulasztott esélyén is.

Az Amber-versenyen lejátszott 132 játszmából 80 dőlt el, világossal 53, sötéttel 27 partit nyertek. A "vak" versenyen Kramnyik megőrizte veretlenségét, de csak öt játszmát tudott nyerni, míg a győztes Morozevics hét győzelemmel hozta helyre nagymesterünk elleni vereségét. A rapid viaskodás óriási adok-kapok mellett zajlott, a 66 partiból 47 végződött döntéssel. Az első helyezett Anand a négy vereséget is begyűjtő Morozevicstől kapott ki. A hatodik forduló után a későbbi győztes Morozevics még csak holtversenyben hetedik volt, Anand elleni 2-0-s nyerése adott neki szárnyakat, sorozatban hét partiban diadalmaskodott. Morozevics 2002-ben 15 ponttal nyerte meg az összetett versenyt, akkor is megnyerte a "vak" viadalt, 9 pontot gyűjtött. Tornagyőzelmei során Kramnyik 1996-ban 16 pontot szerzett, 1999-ben 14,5 pont is elég volt az elsőségéhez. 1998-ban és 2001-ben 15 ponttal csak holtversenyben lett első, először Shirovval, majd Topalovval osztotta meg a dicsőséget.