Vágólapra másolva!
Vitalij Klicsko 4,5 kg-mal nehezebb Corrie Sandersnél a magyar idő szerint vasárnap hajnalban, Los Angelesben sorra kerülő nehézsúlyú profi ökölvívó címmérkőzésük előtt. A Boksz Világtanács (WBC) ranglistáján éllovas, 32 éves ukrán klasszis a Staples Center mellett rendezett szabadtéri mérlegeléskor 111,1 kg-ot nyomott, míg 37 éves dél-afrikai ellenfele - aki a Boksz Világszervezet (WBO) bajnoka - 106,6 kilót.

Klicsko a 36. profi csatájára készül, eddig 33 siker mellett kétszer kapott ki. Sanders mérlege: 39 győzelem, két vereség. Klicsko, aki öccse vereségéért revánsot szeretne venni, a mostani mérkőzés mellett azt is szóba hozta, mennyire sajnálja, hogy Lennox Lewis visszavonult: "Lewis visszavonulása milliókat, köztük engem is csalódottá tett, hiszen így nyitott maradt a kérdés, hogy melyikünk a jobb (mint ismeretes, az ukrán bokszolót tavaly júniusban a hatodik menetben leléptette a mérkőzésvezető sérülés miatt). Most Sanders ellen Lewis üresen maradt trónja a tét, és remélem, az álmom valóra válik majd, ha már ennyit dolgoztam érte."

Sanders, aki tavaly mindenkit meglepett az ifjabbik Klicsko kiütésével, látszólag nem veszi ennyire komolyan a meccset: "Bemegyek a ringbe, ahonnan bajnokként akarok kijönni, aztán hazamenni. Mindenki láthatta, mi történt Vlagyimirrel, most ugyanígy járhat Vitalij is. A lehetőség a kezemben van, élni akarok vele"- nyilatkozta a dél-afrikai, aki mindössze négy menetet bokszolt az elmúlt négy évben.

[origo]/MTI