Vágólapra másolva!
A már hét eleje óta zajló területi tornák után szombaton a Fed-kupa 16 nőitenisz-válogatottat érintő Világcsoportjában is elkezdődnek a küzdelmek. A világranglista első tíz helyezettje közül három léphet pályára a negyeddöntőbe jutásért zajló párharcokban: a belga Kim Clijsters (2.), a francia Amelie Mauresmo (3.) és az orosz Anasztazja Miszkina (5.). A címvédő franciák Németországot fogadják.

A nyitó kör győztesei július 11-12-én találkoznak az elődöntőbe kerülésért. A vesztesek is ekkor mérkőznek a regionális viadalokról továbbjutó nyolc együttessel a bennmaradásért. A nemzetközi szövetség (ITF) döntése alapján jövőre két részre osztják a 16 csapatos elitmezőnyt, az idei negyeddöntősök a Világcsoport I-ben, míg az osztályozó győztesei a Világcsoport II-ben küzdenek majd.

A magyar válogatott jelenleg Athénban szerepel, szombaton az osztályozó lehetőségéért lép pályára Szerbia és Montenegró vagy Izrael ellen.

a Világcsoport 1. fordulójának találkozói, játékosai
Szlovénia - Egyesült Államok
Pisnik, Srebotnik, Matevzic, Krizan, illetve V. Williams, Raymond, Navratilova, Granville

Ausztria - Szlovákia
Schett, Schwartz, Bammer, Wartusch, illetve Cervanova, Kurhajcova, Sucha, Husarova

Oroszország - Ausztrália
Miszkina, Petrova, Zvonarjova, Kuznyecova, illetve Molik, Pratt, Stubbs, Stosur

Argentína - Japán
Suarez, Dulko, Diaz-Oliva, Tarabini, illetve Szugijama, Obata, Aszagoe, Morigami

Olaszország - Csehország
Farina Elia, Schiavone, Camerin, Santangelo, illetve Strycova, Koukalova, Prusova, Vaidisova

Franciaország - Németország
Mauresmo, Dechy, Pierce, Loit, illetve Weinga:rtner, Grönefeld, Schruff, Rittner

Spanyolország - Svájc
Sanchez Lorenzo, Martinez, Marrero, Ruano Pascual, illetve Schnyder, Gagliardi, Casanova, Lautenschlager

Belgium - Horvátország
K. Clijsters, Callens, Flipkens, E. Clijsters, illetve Sprem, Kostanic, Talaja, Majoli.