Vágólapra másolva!
Kedden Szolnokon a főtábla küzdelmeivel rajtol a férfi teniszezők idén hat viadalból álló Raiffeisen Grand Prix-sorozata.

A tiszaligeti pályán szombat óta zajló selejtezőben a 42 indulóból nyolcan kerültek a legjobb 32 közé, amelyen alanyi jogon kapott helyet a Davis-kupa-csapat két játékosa, Kiss Sebő és Balázs György. A szabadtéren bajnoki címvédő Noszály Sándor ugyanakkor szabadkártyát kapott, s az érdeklődők kedden 16.30 órától tekinthetik meg első mérkőzését. A viadal döntőjét szombaton rendezik.

Az egyenként 10 ezer dollár összdíjazású versenyeknek Szolnok mellett Hódmezővásárhely, Miskolc, Sopron, Kaposvár és a főváros ad otthont. A sorozaton legtöbb pontot elérő négy játékos, valamint a december 1-i magyar ranglista négy legjobbja alkotja a Mesterverseny mezőnyét. A záró viadalt a Szépvölgyi teniszcentrumban bonyolítják le. Tavaly Bardóczky Kornél diadalmaskodott a Mesterversenyen.

A múlt heti, 50 ezer dolláros római ATP-challenger tenisztornán győztes Bardóczky Kornél, Kisgyörgy Gergely kettős sikeresen rajtolt Ostravában a hasonló összdíjazású versenyen.

A negyeddöntőbe jutásért:
Bardóczky (130. a világranglistán), Kisgyörgy (114.) - Michalik, Snobel (cseh) 7:6, 6:3