Vágólapra másolva!
Kiújult Kim Clijsters csuklósérülése, ezért nem csak az 1,3 millió dollár összdíjazású berlini tenisztornától lépett vissza, de az is kétséges, hogy indulhat-e a két és fél hét múlva kezdődő Grand Slam-viadalon, a francia nyílt bajnokságon.

A világranglista második helyén álló belga klasszis csütörtökön kevéssel a horvát Karolina Sprem elleni nyolcaddöntő előtt döntött úgy, hogy nem folytatja németországi szereplését. Clijsters szerdán három szettes nagy csatát vívott a spanyol Marta Marreróval, s a nemrég héthetes kényszerpihenőt kiváltó probléma ismét fájdalmakat okozott.

"A csuklóm rosszul reagált a tegnapi meccsre. Emiatt nem megyek el a jövő heti római versenyre, s egyelőre ötven százalékos annak az esélye, hogy pályára léphetek-e a Roland Garroson. Pénteken alapos vizsgálaton veszek részt, azután már többet tudok a közeljövőmről" - mondta a klasszis.

Clijsters tavaly Párizsban a döntőben kapott ki a szintén belga Justine Henin-Hardenne-től, vagyis idén több száz ranglistapontot kell megvédenie. A május 3-án kiadott WTA-sorrendben 3113 ponttal előzte meg a francia Amélie Mauresmót, vagyis a második pozícióját akkor is megőrzi a belga sztár, ha nem indul a salakpályás szezon legjelentősebb eseményén.

WTA-torna, Berlin (1,3 millió dollár, salak), nyolcaddöntő:
Sprem (horvát) - Clijsters (belga, 1.) - Clijsters visszalépett
Mauresmo (francia, 2.) - Chladkova (cseh) 6:1, 6:2
V. Williams (amerikai, 3.) - Smashnova-Pistolesi (izraeli, 16.) 6:3, 6:1
Miskina (orosz, 4.) - Schnyder (svájci, 13.) - Schnyder visszalépett
Suarez (argentin, 11.) - Petrova (orosz, 5.) 6:1, 7:6 (8-6)
Capriati (amerikai, 6.) - Sarapova (orosz) 5:7, 6:4, 6:1
Zuluaga (kolumbiai) - Szugijama (japán, 8.) 7:6 (7-4), 3:6, 6:4
Kuznyecova (orosz, 10.) - Gyementyjeva (orosz, 7.) 6:2, 6:7 (5-7), 6:4