Vágólapra másolva!
Cseh László a legkevésbé "eredményköteles" számában, 100 m háton aranyérmet szerzett a madridi kontinensbajnokságon. Legfeljebb titkos favoritnak számított a Bp. Spartacus 18 éves klasszisa, aki azonban fittyet hányt a neki kevesebb esélyt adókra, s a teljes mezőnyt maga mögé utasítva nyert.

Már féltávnál is ő érintette elsőként a falat, hogy aztán a célba hasonlóképpen a leghamarabb csapjon be 55.26 másodperces idővel, amely ugyan 31 századdal elmarad a Horváth Péterrel társbérletben tartott magyar rekordjától, de ezt ki bánja, amikor teljesítménye így is Európa-bajnoki győzelmet ért.

"Nagyjából ezt vártam" - nyilatkozta sikere után Cseh László. "A fordulóm jobb volt, mint eddig, a végén azonban elmerevedett a lábam, s a benyúlásom se sikerült valami jóra, de ezúttal nekem volt szerencsém, hiszen ha egy századnyi előnnyel is, de én nyertem."

Még Cseh László aranyat érő produkciója előtt, a kora esti nyitóprogramban, a férfi 50 m pillangó döntőjében Gáspár Zsolt, aki 24.12 másodperccel tartja az országos csúcsot, a hatodik lett, 24.38 másodperc alatt tudva le a távot.

Nem sokáig volt a keddi nap egyedüli magyar érmese Cseh László: gyorsan csatlakozott hozzá Bodor Richárd is, aki a 100 m mell döntőjében úszott Eb-bronzot érően. A pécsiek kitűnősége végig harcban volt a dobogóért, amelynek végül is a harmadik fokára állhatott fel, miután 1:01.54 perces új egyéni csúcsnál állt meg az idejét mérő óra.

"Volt már rövidpályás Eb-bronzom, s nagyon szerettem volna nagy medencében is érmet. Ezért aztán nagyon elégedett vagyok. A verseny állásából annyit érzékeltem, hogy a francia előttem van, megpróbáltam gyorsítani, így sikerült. Úgy gondolom, jól jött ez az eredmény az olimpia előtt, bár tisztában vagyok vele, hogy Athénban sokkal erősebb lesz a mezőny" - jelentette ki az 1979-es születésű Bodor.

A magyar érdekeltségű döntőket a női 200 méteres hátúszás zárta le, s az ifjú - 17. évében járó - Szepesi Nikolett a dicséretes hatodik helyet érdemelte ki abban a számban, amelyben az egykori világklasszis, Egerszegi Krisztina máig megdönthetetlenül őrzi a világcsúcsot. A Bp. Spartacus műhelyének tanulója ettől még messze van, ám kijár neki az elismerés helyezéséért, s 2:15.58 perces idejéért is, még ha ennél úszott már jobbat is korábban az ifjúsági Eb-bronzérmes.

A nap további magyar szereplői szintén kitettek magukért, hiszen 200 m vegyesen mindkét érintett beküzdötte magát a szerdai döntőbe. Kerékjártó Tamás 2:02.59 perccel ötödikként, Batházi István pedig 2:02.77-es idővel hetedikként harcolta ki a jogot a középdöntőben a fináléra.

Hajszállal maradt le a döntőről 100 m gyorson Zubor Attila, aki a végelszámolásnál csak a kilencedik idő tulajdonosa lett, pedig ha 50.20 másodperc helyett például 50.19 alatt ér célba, neki is helye lehetett volna a legjobbak között. Így is lesz kiért szurkolni az úszó-Eb harmadik versenynapján, hiszen az esti programban érdekelt Kerékjártóék mellett a délelőtti selejtezőkön vízbe száll Kovács Ágnes és Jakabos Zsuzsanna (200 m vegyes), továbbá a friss Európa-bajnok Cseh László (200 m pillangó), s az újdonsült Eb-harmadik Bodor Richárd (200 m mell).

"Minden elismerésem Cseh Lacié!" - összegzett érthető elégedettséggel Kiss László szövetségi kapitány a második versenynapot értékelve. "Laci okosan, jó versenyzéssel, szoros csatában lett Európa-bajnok. Esetében visszaadta a sors azt az egy századot, amennyivel Szöulban, az olimpián Güttler Karcsi kikapott. Ugyanilyen öröm, hogy váratlan és fantasztikusan jó úszással felkerült a dobogóra Bodor Ricsi is, Sántics Béla tanítványa élete legjobbját produkálta. Jót nyújtott két vegyesúszónk, Kerékjártó és Batházi is, remélem, utóbbi még javulni fog, csütörtökön jött meg Amerikából, s nem állt még át teljesen a szervezete. Zubort ugyanakkor rettenetesen sajnálom, életében nem dolgozott még annyira keményen, mint a mostani felkészüléskor, kifejezetten balszerencsés, hogy nem lehet ott a 100-as döntőben."