Vágólapra másolva!
Nem számít világcsúcsnak a rúdugró Stacy Dragila 4,83 méteres kedd esti, ostravai ugrása, mert az új szabályok értelmében az IAAF immár összevontan kezeli a szabadtéri és a fedettpályás rekordokat - jelentette be Nick Davies, a Nemzetközi Atlétikai Szövetség szóvivője.

Az amerikai klasszis a cseh városban, szabadtéren átvitte a 4,83 métert, csakhogy az orosz Jelena Iszinbajeva a márciusi budapesti fedettpályás világbajnokságon 4,86-ot ugrott, és Davies megerősítette: az utóbbi eredmény a hivatalos világcsúcs a női rúdugrók között.

Dragila teljesítménye "a legjobb szabadtéri eredménynek" minősül. A régi, ilyen körülmények között született rekordot Iszinbajeva tartotta 4,82-vel, amelyet tavaly július 13-án Gatesheadben ugrott.

Az IAAF-nek nem igazán sikerült új szabályát megismertetnie a világgal, hiszen kedd este és szerda délelőtt még valamennyi médium Dragila fantasztikus "világrekordjáról" cikkezett.

Gyulai István, IAAF-főtitkár szerint nem új szabályról van szó a világcsúcsokkal kapcsolatban, a több éve elfogadott módosítás értelmében a mindenkori legjobb eredmény számít rekordnak. "A szabály szerint minden hitelesített létesítményben el lehet érni világcsúcsot, mindegy, hogy van teteje vagy nincs" - mondta Gyulai. "Minden számban a legjobb eredmény a világcsúcs, ha tető alatt ennél gyengébb rekord születik, azt nevezhetjük éppen fedettpályás csúcsnak. A körülmények nem indokolják, hogy külön tartsunk számon ilyen vagy olyan rekordot. A fedettpálya nem előny és nem hátrány. Ugyanakkor a szabály visszamenőleg, azaz a változtatás előtti időszakra nem érvényes."

Szabadtéren általában jobb eredmények születnek, mint tető alatt, de női rúdugrásban most fordított a helyzet, ez adott okot félreértésre.