Vágólapra másolva!
Moszkvában a világválogatott egypontos győzelmével fejeződött be a Petroszjan-emlékverseny, a hattáblás schveningeni rendszerű csapatmérkőzés. A viadal záró fordulójában a világnagyságokkal megerősített örmény csapat újabb győzelmet aratott, öt döntetlen mellett Rafael Vaganjan nyert. Az örmény együttes legjobbja Lékó Péter volt, nagymesterünk 4 pontot szerzett, újabb 7 Élő-pontot gyűjtött. A világválogatottban legeredményesebb orosz Peter Szvidler is 4 ponttal dicsekedhet.

A moszkvai Ararat-Hyatt hotelben megrendezett csapatmérkőzést a sakkozás kilencedik világbajnoka, Tigran Petroszjan születésének 75. évfordulójának tiszteletére rendezték meg. A Petroszjan nevével fémjelzett válogatottban együtt küzdöttek az örmény sakkozókkal azok a világnagyságok, akiknek erős a kötődésük a kaukázusi országhoz. Garri Kaszparov anyai ágon, Lékó Péter felesége révén tiszteletbeli örmény, míg az izraeli Borisz Gelfand a világbajnok legkedvesebb tanítványa volt. A világválogatottban hat nemzet kiválóságai játszottak, a világranglista második indiai exvilágbajnok, Viswanathan Anand vezetésével.

A világválogatott az első három fordulóban három csapatgyőzelmet ért el, az örmény együttesben elsősorban Gelfand gyengélkedett. A negyedik napon 3-3-as döntetlen született, majd két örmény siker zárta a nagy érdeklődéssel kísért viadalt. A hatodik forduló viszonylag gyors három döntetlennel indult, Lékó Péterből láthatóan sokat kivett az indiai exvilágbajnok, Viswanathan elleni bravúros nyerése, a spanyol Francisco Vallejo Pons sem élezte ki az állást.

A világranglista első és második helyezettje, a két exvilágbajnok, Garri Kaszparov és Anand kölcsönösen tisztelte egymást, lehúzták a szicíliai védelem Szvesnyikov változatának egyik fővariját, és békésen kezet fogtak.

Az örmény sakkozás veteránja, az 52 éves Rafael Vaganjan remekül játszva szerzett vezetést. Az angol Michael Adams kissé gyanútlan volt, a d6-ra bevarázsolt világos huszár megpecsételte sorsát. Lépésismétléssel osztozott meg a ponton az összesen öt vereséget elszenvedő holland Loek Van Wely és Smbat Lputjan. Nem tudott javítani halvány eredményén Gelfand, a francia Etienne Bacrot kiremizte az elméleti végjátékot.

Lékó Péter számára a találkozó a Vlagyimir Kramnyik elleni világbajnoki döntőre való felkészülésének fontos állomása volt. Az örmény csapat kapitánya éppen apósa, első számú nagymesterünk szekundánsa, Arshak Petroszjan volt, így a szakmai munka egy pillanatra sem szünetelt. Lékó két remivel kezdte szereplését, az angol Adams, majd a francia Bacrot gyorsan kiölte a fantáziát az állásokból.

A holland Van Welyt gyorsan megbüntette a megnyitásban tétován lépegető vezére miatt. A negyedik játéknapon a világválogatott legeredményesebb orosz tagjával, Szvidlerrel remizett, s következett az indiai exvilágbajnokkal a derbije.

Anand a szicíliai védelem kedvenc Paulsen-változatát játszotta meg, s nem sejthette, hogy Péter nagy meglepetést tartogat számára. A "házielemzés" meglepte a világranglista második nagymestert, a bajok elől egy hátrányos végjátékban menekült, Lékó kétszer is időzavarba került, de végül nyert. Nagymesterünk másodszor mért vereséget Anandra, tavaly a linaresi szuperversenyen győzött ellene sorsdöntő játszmában. Nagy poén, hogy mindkétszer bástyavégjátékban kényszerítette feladásra.

Lékó 7 Élő-pontot is kasszírozott eredményével. Meglepetés a szervezési feladatokat is ellátó világranglista-vezető Kaszparov színtelen játéka. A sakkvilágban dúló nagy viták közepette üde jelenség volt ez a találkozó, amellyel megemlékeztek az 55 éves korában elhunyt Tigran Petroszjanról.

a hatodik forduló:
Világválogatott - Örményország 2,5 - 3,5
Anand (indiai, 2774) - Kaszparov (2813) döntetlen (Szicíliai védelem, 26)
Akopjan (2689) - Szvidler (orosz, 2733) döntetlen (Szicíliai védelem, 16)
Vallejo Pons (spanyol, 2666) - Lékó Péter (2741) döntetlen (Vezérindiai védelem, 18)
Vaganjan (2639) - Adams (angol, 2731) 1 - 0 (Colle megnyitás, 38)
Van Wely (holland, 2651) - Lputjan (2634) döntetlen (Vezércsel, 31)
Gelfand (2714) - Bacrot (francia, 2675) döntetlen (Szláv védelem, 70)

a végeredmény:
Örményország - Világválogatott 17,5 - 18,5 (2,5-3,5, 2-4, 2,5-3,5, 3-3, 4-2, 3,5-2,5)

egyéni eredmények
Örmény válogatott: Lékó Péter 4, Garri Kaszparov és Rafael Vaganjan 3,5, Vlagyimir Akopjan 2,5, Borisz Gelfand és Smbat Lputjan 2 pont.

Világválogatott: Peter Szvidler 4, Viswanathan Anand és Etienne Bacrot 3,5, Michael Adams és Francisco Vallejo Pons 3, Loek Van Wely 1,5 pont.