Vágólapra másolva!
Kitettek magukért súlyemelőink a kecskeméti Messzi István-emlékversenyen, különösen a vb-ezüstérmes Krutzler Eszter, aki a 69 kg-os kategóriában beállította a szakítás világcsúcsát. Az eredménye azonban nem hitelesíthető, mert a viadal nem szerepel a nemzetközi szövetség hivatalos versenynaptárában.

Az 1988-as szöuli olimpián ezüstérmes, 1991-ben 30 éves korában autóbalesetben elhunyt Messzi István emlékére rendezett versenynek nagy volt a tétje, hiszen Imrő Dezső szövetségi kapitány hétfőn hirdeti ki az olimpiára utazók névsorát, így a versenyzők számára ez volt az utolsó lehetőség a szakvezető "meggyőzésére".

Mint ismert, a tavalyi vancouveri világbajnokság eredményei alapján a férfiaknál öt, a nőknél három kvótát szereztünk, de a nyolc helyből gyakorlatilag négy már korábban "elkelt". A vb-ezüstérmes Krutzler Eszternek (69 kg) és a vb-4. Varga Viktóriának (+75) nem kellett izgulnia, s az idei kijevi Eb-n bronzérmet szerzett Tancsics László (56 kg), valamint vb-8. Kecskés Zoltán (69 kg) is bizalmat kapott a szövetségi kapitánytól. Érdekesség, hogy Gyurkovics Ferenc (105 kg) nem, pedig a vb-n a 6. helyével ő volt a legeredményesebb férfiversenyzőnk. (Vancouverben Tancsics helyezetlenül zárt.)

A Messzi István-emlékversenyre Tancsics és Kecskés 2 kg súlyengedményt kapott, a többieknek viszont le kellett lefogyniuk, azaz "élesben" emeltek. S remek eredmények születtek. Különösen Krutzler Esztertől, aki szakításban 120 kg-ot ért el, azaz beállította a kínai Li Csun-hong világcsúcsát. Krutzler rekordja azonban "nemhivatalos", mert világcsúcsot csak a nemzetközi szövetség hivatalos versenynaptárában szereplő viadalokon lehet elérni. Országos csúcsként azonban elkönyvelhetjük, mint ahogyan további négy eredményt is: a nőknél Ráki Henrietta (58 kg) szakításban 95 kg-ra, Nagy Nikoletta (63 kg) lökésben 128 kg-ra, Varga Viktória (+75 kg) lökésben 155,5 kg-ra, a férfiaknál Gyurkovics (105 kg) szakításban 190 kg-ra javította a magyar csúcsot.

Imrő Dezső előzetesen úgy foglalt állást, hogy az olimpiai csapatot a világranglistán elfoglalt helyezések alapján állítja össze. S bár a javaslatát csak hétfőn terjeszti az elnökség elé, a világranglistát bárki megtekintheti, és így a férfiaknál egyértelmű a helyzet: Gyurkovics és Kovács egyaránt 405 kg-ot ért el, ami a világranglista 5. helyére elegendő, a nagy visszatérő, korábbi világbajnok Feri Attila (77 kg) 350 kg-os teljesítménye pedig a 7. a nemzetközi rangsorban. Így Tancsics és Kecskés mellett minden bizonnyal ők utaznak, mert a szintén csapattagságra pályázó Vaspöri Gábor (94 kg) 370 kg-os eredménye csak a 20. a világranglistán.

A nőknél a fennmaradó egyetlen hely kapcsán viszont nem könnyű meghozni a döntést. A kecskeméti eredmények alapján Nagy Nikoletta (63 kg) 6., a sérülés után visszatérő világbajnok Likerecz Gyöngyi (75 kg) 7., Ráki Henrietta (58 kg) 10. a világranglistán. Ám az is szempont lehet, hogy a vb-n Ráki és Likerecz bronzérmes, Nagy viszont csak 7. lett volna ezzel az eredményével. Az Eb-n Nagy és Likerecz bronzérmes, Ráki 5. lett volna. Ezeket összevetve, valamint azt, hogy vélhetően kiben maradt több kiló, valószínűleg Likerecz javára billen a mérleg nyelve.

Ezt sejteti Imrő Dezső értékelése is: "A már utazónak számító Krutzler Eszter és Varga Viktória produkciója mellett nagyon örülök Likerecz Gyöngyi eredményének is. Kettőszáznegyven kilogrammos összteljesítményt vártam tőle, ő pedig még rátett öt kg-ot."

Eredmények:
Férfiak:
56 kg: 1. Tancsics László (BKV Előre) 270 (120; 150)
69 kg: 1. Kecskés Zoltán (Univer KCE) 330 (147,5; 182,5)
77 kg: 1. Feri Attila (Nyíregyháza) 350 (155; 195)
94 kg: 1. Vaspöri Gábor (Haladás) 370 (165; 205)
105 kg: 1. Gyurkovics Ferenc (Tata) 405 (190 - országos csúcs; 215), 2. Kovács Zoltán (BKV Előre) 405 (180; 225) - Gyurkovics könnyebb testsúllyal lett első

Nők:
58 kg: 1. Ráki Henrietta (Kazincbarcika) 210 (95 - országos csúcs, 115)
63 kg: 1. Nagy Nikoletta (Ózd) 220,5 (92,5; 128 - országos csúcs)
69 kg: 1. Krutzler Eszter (BKV Előre) 267,5 (120 - országos csúcs; 147,5)
75 kg: 1. Likerecz Gyöngyi (Oroszlány) 245 (110; 135)
+75 kg: 1. Varga Viktória (Kisbér) 275,5 (120; 155,5 - országos csúcs)

Fábik Tibor