Vágólapra másolva!
Tripoliban a kieséses rendszerű világbajnokság első fordulójában hatvan páros mérkőzésre került sor, négyen játék nélkül jutottak a legjobb 64 közé. Kevés kivétellel az esélyesek biztos győzelmet arattak, de két vaskos meglepetés is született, kikapott a grúz Európa-bajnok, Zurab Azmaiparasvili és a moldáviai Viorel Bologan. Sötéttel is biztos győzelmet aratott Almási Zoltán. Sokáig biztatóan állt Ács Péter, de a kritikus állásban hozott minőségáldozata végül csak döntetlenhez volt elég a boszniai Predrag Nikoliccsal szemben.

Az orosz Alekszander Morozevics, az amerikai Szergej Kudrin és Jurij Shulman mellett a svájci Vadim Milov is visszalépett a Líbia fővárosában megkezdődött sakkvilágbajnokságtól. Sok támadás érte a FIDE döntését, hogy Tripoliban rendezik meg a vb-t, amelynek tétje, hogy a győztes hívhatja ki Garri Kaszparovot, ehhez hét páros mérkőzést kell megnyerni. Az első fordulóban az élmezőnyben a kiemelés miatt igen nagy erőkülönbséggel találkoztak a küzdő felek, de két vaskos meglepetés azért született.

A bledi ezüstérmes válogatottunk egyik kulcsembere, Almási Zoltán sötéttel magabiztos győzelemmel kezdte a katari Al-Modiahki elleni kétjátszmás meccsét. Nagymesterünk a spanyol megnyitás nagy tudósa, nemrég Vlagyimir Kramnyikkal is csak igen nagy csatában szenvedett vereséget, biztatóan állt a partiban. Al-Modiahki sűrűn próbálta cserélgetni a figurákat, de sötét d4-re került gyalogosa kellemes állást biztosított Zolinak. A félig nyílt c vonalon visszamaradt gyalogos támadási célpont volt, s nagymesterünk jó technikával érvényesítette előnyét, az összekötött szabadgyalogjai feltartóztathatatlanul törtek előre.

Érdekes párharcot vívott a francia védelem ritkább változatában Ács Péter a boszniai Predrag Nikoliccsal. A paksi nagymestert láthatóan nem zavarta a 100 Élő-pont különbség, a 2548 korántsem tükrözi híven igazi játékerejét, de már hosszú ideje hullámvölgyben van. Nagyszerű lehetőség kínálkozott a kikapaszkodásra, Péter előnybe került, kedvező végjátékra bonyolított. Alighanem időzavarban azonban korai minőségáldozatot hozott, s ezt az idei Európa-bajnokság ezüstérmese kihasználta, királyával visszaért a védelembe. Almásinak aligha okozhat gondot a továbbjutást biztosító fél pont kiharcolása, Ácsnak sötéttel nehéz dolga lesz, de könnyen lehet, hogy csak a rájátszás dönt.

Az előkelően rangsorolt nagymesterek közül csak az eredetileg nyolcadiknak kiemelt, az 1999-es világbajnokságon elődöntős, román Nisipianu nem tudott nyerni. A 14. helyre rangsorolt tavalyi Európa-bajnok, a grúz Zurab Azmaiparasvili sötéttel az iráni Mahjoob ellen vesztett. A FIDE alelnökeként a támadások kereszttűzébe került nagymester nem röstellte, hogy húsz lépésen át küszködjön két gyaloghátránnya bástyavégjátékban. A nyitó forduló első játéknapjának másik szenzációja a moldáviai Vioerel Bologan veresége volt. A tavalyi dortmundi szuperverseny győztesét a fülöp-szigeteki Mark Paragua tréfálta meg. Kikapott az indiai Sasikiran, de ő legalább sötéttel, míg az örmény Vaganjan fehérrel kényszerült feladásra. Nagy mázlival úszta meg a vereséget a spanyol Vallejo Pons. A 60 lejátszott partiban 30 győzelem született, ebből 20 játszmában világossal nyertek. Nem nehéz megjósolni, hogy a második játszmát követő rájátszáson sokan küzdenek majd a továbbjutásért.

Az első forduló első játéknapjának érdekesebb eredményei:
Topalov (bolgár, 2737) - Abulhul (líbiai, 2076) 1 - 0
Adams (angol, 2731) - Asabri (líbiai, 2277) 1 - 0
Solomon (dél-afrikai, 2352) - Griscsuk (orosz, 2719) 0 - 1
Ivancsuk (ukrán, 2716) - Arab (algériai, 2374) 1 - 0
Kadhi (jemeni, 2379) - Short (angol, 2712) 0 - 1
Malahov (orosz, 2695) - Haznedaroglu (török, 2395) 1 - 0
Dableo (fülöp-szigeteki, 2426) - Nisipianu (román, 2692) döntetlen
Mahjoob (iráni, 2478) - Azmaiparasvili, 2679) 1 - 0
Rublevszkij (orosz, 2671) - Adly (egyiptomi, 2490) döntetlen
Bartel (lengyel, 2501) - Radzsabov (azeri, 2670) 0 - 1
Vallejo Pons (spanyol, 2666) - Vasquez (chilei, 2523) döntetlen
Paragua (fülöp-szigeteki, 2529) - Bologan (moldáviai, 2665) 1 - 0
Kritz (német, 2534) - Sasikiran (indiai, 2659) 1 - 0
Ács Péter (2548) - Nikolic (boszniai, 2648) döntetlen
Carlsen (norvég, 2552) - Aronian (német, 2645) döntetlen
Vaganjan (örmény, 2639) - Ghaem Maghami (iráni, 2558) 0 - 1
Sulskis (lett, 2579) - Macieja (lengyel, 2633) 1 - 0
Al-Modiahki (katari, 2579) - Almási Zoltán (2631) 0 - 1
Kobalia (orosz, 2630) - Karjakin (ukrán, 2580) döntetlen