Vágólapra másolva!
A Tripoliban zajló kieséses rendszerű világbajnokságon Almási Zoltán a kínai Ye Jinagchuan elleni 1,5-0,5-ös győzelemmel bejutott a nyolcaddöntőbe. Nagymesterünk az első játszma megnyerése után gond nélkül remizett sötéttel és az ukrán Európa-bajnok Vaszilij Ivancsukot búcsúztató üzbég Rusztam Kaszimdzsanovval mérkőzik meg. Magabiztosan menetel a bolgár Veszelin Topalov és az angol Michael Adams, az ifjú titánok párviadalát az azeri Tejmur Radzsabov nyerte meg, nagy izgalmak után győzött a második rapid partiban a francia Etienne Bacrot ellen.

Almási Zoltán az 1997-es groningeni világbajnoksághoz hasonlóan bejutott a nyolcaddöntőbe. A spanyol Francisco Vallejo Pons ellen nagy izgalmak után nyert, a 12. helyen kiemelt kínai Ye Jingchuant remek teljesítménnyel győzte le. Ye nem túl nagy meggyőződéssel vezette a világos bábukat, a spanyol megnyitásnak nagymesterünk nagy tudósa, könnyen egyenlített ki, s előnyösebb állásban fogadta el ellenfele békejobbját, ami a továbbjutását jelentette.

Tripoliban a harmadik fordulóban is születtek vaskos meglepetések. Három éve a moszkvai világbajnokságon remeklő, s honfitársával, Ruszlan Ponomarjovval döntőt játszó Vaszilij Ivancsuk is kiesett. Három vérszegénynek is mondható döntetlen után az idei Európa-bajnokság győztese a negyedik partiban gyalogot nézett el, s pár lépés múlva kapitulált, így az üzbég Rusztam Kaszimdzsanov lesz Almási következő vetélytársa. Nagymesterünk vezeti a világos bábukat a szombati első játszmában.

Folytatta bámulatos sorozatát a horvát Zdenko Kozul. Az orosz Szergej Rublevszkij ellen sötéttel nyerte meg az első játszmát, a másodikban világossal nem villogott, bástyát vesztett. A bledi aranyérmes orosz válogatott tagja azonban hibák sorozatával "felnevelte" a horvát sakkozó szabadgyalogjait.

Tripoliban Kozul eddig nem kényszerült rájátszásra, hat partijából 5,5 pontot szerzett. Könnyen jutott tovább az első helyen kiemelt bolgár Veszelin Topalov, a szlovák Szergej Movszeszian gyorsan belátta, hogy nincs esélye. Michael Adams is magabiztosan vette a következő akadályt, a morokkói Hichem Hamdouchi sem hitt a bravúr lehetőségében.

Harmadszor nyert 1,5-0,5-re az örmény Vlagyimir Akopjan. Rossz napot fogott ki az orosz Vadim Zvjagincev, ezt legkevésbé legyőzője, a lengyel Michal Kraszenkow bánta. A második körben Vlagyimir Kramnyik egyik segítőjét, Vlagyimir Malahovot búcsúztató kubai Lenier Dominguez könnyen elbánt a francia Vladiszlav Tkacsijevvel. A holland Ivan Szokolovnak a 64 között a szemafort pirosra állító Andrej Harlovnak nem okozott fejfájást a brazil Rafael Leitao.

Óriási meglepetésre a nyolcaddöntőbe került az amerikai 16 éves tini, Hikara Nakamura, s ráadásul mindegyik meccsét 1,5-0,5-re nyerte meg. A paksi tornán jól bejátszotta magát a mezőnyben az 50 évével már veteránnak számító szlovén Alekszander Beljavszkij. Addig ügyeskedett, míg a kapkodásban az örmény Ashot Anasztazian tisztet nézett el.

Nyolcan pótvizsga nélkül jutottak a nyolcaddöntőbe, míg hat pár lemaradt arról, hogy élőben nézhesse a drámai portugál-angol negyeddöntőt. A negyedik helyen kiemelt Alekszander Griscsuk már másodszor lépett csak tovább rapid rájátszásban, könnyen remizte el az első két partit, bőven maradt energiája a rapid párharcra.

Az utolsó pillanatban visszalépett orosz Alekszander Morozevics ágán tör előre honfitársa, Pavel Szmirnov. A junior világbajnok örmény Levon Aronyiant álmáit törte kerékbe. A román Liviu Nisipianu az azeri junior világbajnokot, Shakryaz Mamedgyarovot küldte csomagolni, a 19 éves sakkozó világossal kapott ki. Nehezen, de megbirkózott honfitársával, Konsztantin Szakajevvel a jóval rutinosabb Alekszej Drejev.

A francia bajnokcsapatban, a NAO Chess Clubban klubtársak Tejmur Radzsabov és Etienne Bacrot krimibe illő negyedik játszmát vívtak. Először az ötszörös francia bajnok Bacrot állt jobban, aztán Garri Kaszparov földije nyerhetett volna. Kölcsönös tévelygések után az idővel is viaskodó két titán küzdelmét az utolsó előtti hibát elkövető Radzsabov nyerte meg.

A legjobb 16 között négy orosz nagymester mellett 12 nemzet képviselői szerepelnek. Egy-egy magyar, bolgár, angol, üzbég, lengyel, kubai, román, amerikai, örmény, azeri, horvát és szlovén sakkozó küzdhet tovább. A pénteki szabadnap nagyon ráfér a sok nagy csatát megélt résztvevőkre, a pontvadászat szombaton folytatódik.