Vágólapra másolva!
A Szegeden zajló schveningeni rendszerű női magyar-lengyel válogatott csapattalálkozó negyedik fordulója 2-2-re végződött. Mádl Ildikó második győzelmét érte el, a kétszeres olimpiai bajnoknő csapatunk legeredményesebb versenyzője. Előnyös megnyitás után Medvegy Nóra hibázott és vereséget szenvedett. Az első félidő után 8-8-ra áll a csapatok sakkolimpiai felkészülését szolgáló viadal.

Szegeden, a Móra Ferenc Múzeumban játsszák a magyar-lengyel női válogatott mérkőzést, amelyet az olimpiai felkészülés jegyében rendeznek meg. Az összecsapást szép győzelemmel kezdő válogatottunk a második fordulóban balszerencsésen szenvedett nagyarányú vereséget. A csapat azonban a harmadiki játéknapon remek játékkal egyenlített, majd a negyedik játéknapon 2-2-re végződött a párharc.

A sorozatos cserékkel gyorsan egyszerűsödött Vajda Szidónia és Monika Socko partija. A lengyel válogatott gyorsan vezetést szerzett Iveta Radziewicz révén, aki gyanús megnyitás után villámgyőzelmet aratott. Medvegy Nóra vezére túlzottan messzire kalandozott, a magára maradt, középen rekedt világos király pedig áldozatul esett sötét támadásának.

Gara Anita a szicíliai védelem sárkány változatában csatázott, a bonyodalmakban bővelkedő játszma örökös sakkal ért véget. Válogatottunk tagjai Mádl Ildikóért szorítottak, aki a kalandos megnyitást játszó, s gyorsan anyagi hátrányba kerülő Marta Zielinskara mért vereséget.

Szombattól ellenkező színelosztásban mérkőznek meg az együttesek. Csapatunkban Medvegy Nórát felváltja Lakos Nikoletta, míg a lengyelek változatlan összeállításban szerepelnek.

a negyedik forduló eredményei:
Lengyelország - Magyarország 2 - 2
Vajda Szidónia (2352) - Monika Socko (2428) döntetlen
Joanna Dworakowska (2402) - Gara Anita (2394) döntetlen
Medvegy Nóra (2407) - Iveta Radziewicz (2431) 0 - 1
Marta Zielinska (2402) - Mádl Ildikó (2348) 0 - 1

a mérkőzés állása:
Lengyelország - Magyarország 8 - 8 (1,5 - 2,5, 3,5 - 0,5, 1 - 3, 2 - 2)

az első körben az egyéni eredmények:
Mádl Ildikó és Iveta Radziewicz 3 pont
Gara Anita és Monika Socko 2,
Medvegy Nóra, Vajda Szidónia, Joanna Dworakowska, Marta Zielinska 1,5

az ötödik forduló párosítása:
Socko (2428) - Vajda (2352)
Gara (2394) - Dworakowska (2402)
Radziewicz (2431) - Lakos (2350)
Mádl (2348) - Zielinska (2402)

Verőci Zsuzsa

Magyar-lengyel: egyenlítettek a magyarok/sport/sakk/20040708adams.html?pIdx=2