Vágólapra másolva!
A Magyar Úszó Szövetségnek (MUSZ) ez év október 30-ig kell szóban, november 18-ig pedig írásban jeleznie, hogy fenntartja-e szándékát a 2009-es úszó-, vízilabda-, műugró-, műúszó- és hosszútávúszó-világbajnokság budapesti megrendezésére. Erre - erősítette meg a testületi álláspontot Ruza József főtitkár - a MUSZ vezetése részéről a készség változatlanul megvan, kérdés csak az, hogy az egyéb szükséges feltételek is meglesznek-e a világverseny magyarországi lebonyolíthatóságához.

"A Nemzetközi Úszó Szövetség (FINA) csaknem egy éve szóbeli jelentkezés alapján tanulmányozza a számításba jövő majdani rendezők sportbéli erejét, tekintélyét, sportdiplomáciai hátterét. Mindezek alapján lezárult az első rosta, melynek eredményeként Magyarország, Budapest mint potenciális jelölt kerül számításba" - mondta el Ruza József. - "Budapest esélyeit növeli, hogy a 11. FINA-világbajnokság színhelye 2005-ben Montreal, a soron következőé pedig, 2007-ben, Melbourne lesz. A 13. világbajnokság rendezéséért jelen ismeretek szerint hat jelentkező maradt versenyben."

A Magyar Úszó Szövetségnek 2004. október 30-ig kell szóban, november 18-ig pedig írásban jeleznie, hogy fenntartja-e rendezési szándékát. A MUSZ vezetői írásban kérték az állami támogatást, de a kormányzati háttér mellett szükséges Budapest főpolgármesterének nyilatkozata is, hiszen az úszó-vb-t a FINA tagszövetségével párhuzamosan a rendező város kapja.

A Magyar Úszó Szövetség Demszky Gábor főpolgármesternek írt levelében rögzíti, hogy "a legutóbbi vb-t a televíziók jóvoltából 900 millióan kísérték figyelemmel. Az országimázs szempontjából aligha rendezhet jelen időszakban a FINA-világbajnokságnál Magyarország tekintélyesebb eseményt. A magyar férfi és női vízilabdázás játékereje kiváló, a magyar úszósport telis tele-van fiatal csillagokkal, Budapest rendezi a 2005. évi junior és a 2006. évi felnőtt úszó Európa-bajnokságot.

A kormány határozott álláspontja, hogy a Hajós Alfréd Uszoda méretei megkettőződnek, felépül a kontinensbajnokságnak otthont adó, Széchy Tamás nevét viselő komplexum. A MUSZ vezetői ismerve a Nemzetközi Úszó Szövetség egyre növekvő követelményeit, már közölték: nem látják akadályát annak, hogy 2009-ben átmenetileg az újonnan épülő uszodát úgynevezett négy pillérre felállított speciális plasztik anyagból készülő napárnyékolóval lássák el, ahogy ez például az atlantai olimpián történt.