Vágólapra másolva!
Bor Barna elmondása szerint vasárnap bizonyára már tud örülni annak az ezüstéremnek, amit szombaton nyert a Papp László Sportarénában zajló 12. junior cselgáncs világbajnokságon, a +100 kg-os kategóriában. Mert bizony az eredményhirdetés után nagyon szomorú volt.

A paksi Atomerőmű SE 19 éves dzsúdósa - aki egy hónappal ezelőtt megnyerte a szófiai junior Eb-t - három ippon győzelemmel érkezett a legjobb négy közé, és a sorozatát a döntőbe jutásért vívott mérkőzésén is folytatta. Pedig a francia Bonvoisin az addigi egyetlen tétmeccsükön legyőzte, s alkatilag is roppant kellemetlen ellenfél. A Nemzetközi Judo Szövetség sajtóbizottságának közleménye úgy jellemzi, hogy "majdnem olyan széles, mint magas", s ha ebben azért akad is némi túlzás, a tömzsi franciával tényleg nem könnyű elbánni. Bor Barnának azonban sikerült, 1 perc 9 másodperc elteltével ippont érő combdobással nyert ellene.

"Barna fizikálisan kimagaslik a mezőnyből, egyértelműen ő a legerősebb, igaz, a technikáján még akad csiszolnivaló" - jegyezte meg a nézőtéren Hajtós Bertalan, az 1992-es barcelonai olimpia ezüstérmese, aki a döntőben is győzelemre számított Bor Barnától.

Az aranyéremért az a grúz Gujejiani következett, akivel Bor 1-1-re állt: a tavalyi junior Európa-bajnokság döntőjében kikapott tőle, az idei Eb fináléjában viszont legyőzte. S tudhattuk, hogy a grúz már a felnőttek között is hallatott magáról, hiszen ebben az évben a bukaresti Eb-n 7. lett, kijutott az athéni olimpiára is, igaz, ott csak egy meccset vívott, mert egy haiti versenyző már az első körben elbúcsúztatta a további küzdelmektől.

A Papp László Sportarénában az érmes helyosztók előtt rendezték a vb megnyitóünnepségét, s nem volt jó ötlet, hogy Bor Barna hozta be a magyar zászlót, amivel elég sokáig kellett álldogálnia a pódiumon - Ábrahám Attila államtitkár a vb-k történetének gyaníthatóan leghosszabb megnyitóbeszédét mondta el -, ahelyett, hogy a mérkőzésére koncentrálhatott volna.

A bronzmeccsek után az első döntő ráadásul csak négy másodpercig tartott (a női 63 kg-ban az amerikai Rousey alaposan meglepte kínai ellenfelét), s utána a férfi +100 kg fináléja következett. S ez sem tartott sokáig, mert az erőszakosan kezdő Gujejiani az 57. másodpercben egy ippont érő csípődobással legyőzte Bor Barnát. Az Aréna mintegy kétezres közönsége vastapssal köszöntötte az így vb-ezüstérmes paksi dzsúdóst, aki azonban vigasztalhatatlan volt.

"Rettentően akartam bizonyítani a hazai közönség előtt, de egy pillanatra kihagyott a figyelmem. Szomorú vagyok, hogy az aranyérmet nem sikerült megszereznem, de holnap talán már tudok örülni az ezüstnek is" - nyilatkozta Bor Barna, aki az eredményhirdetéshez kidörzsölt szemekkel érkezett, s amikor lelépett a dobogóról, bizony nem tudta visszatartani a könnyeit. Ám itt rögzítsük: a vb-n 61 ország vesz részt, az eddigi tizenegy junior világbajnokságon a férfiaknál még soha sem szereztünk aranyérmet (a nőknél is csak egyet, két éve Szabó Brigitta), vagyis az ezüst megszerezése is nagyon komoly fegyvertény.

Szombaton még három női versenyzőnk is érdekelt volt, ám mindhárman vereséget szenvedtek: Csernoviczki Éva (48 kg) a kínai Ma Hszionantól, Tóth Lilla (52 kg) a portugál Monteirótól, Gubek Zsófia (63 kg) a japán Hiraitól kapott ki, és így egyaránt a 7. helyen végeztek. "Ez a papírforma, mindhárom lány erősebb ellenféltől kapott ki" - jegyezte meg Németh Ferenc, a női válogatott szövetségi kapitánya.

A vb vasárnapi programjában még két magyar versenyző érdekelt, s két aranyesélyünk van, mert egyelőre Burján László (60 kg) és Mészáros Anett (70 kg) is veretlen. Burján a cseh Petrikov, Mészáros a francia Llapis ellen lép tatamira a döntőbe jutásért.

Fábik Tibor