Vágólapra másolva!
A spanyol kormány egyenjogúsági kérdésekért felelős biztosa tiltakozását fejezte ki amiatt, hogy a Madridban zajló férfitenisz-torna egyes mérkőzésein a hagyományoktól eltérően nem fiatal lányok és fiúk, hanem ismert ügynökségek modelljei szedik a labdát.

Soledad Murillo szerint az ötlet szexista, s ezt levélben közölte a Mestersorozatba tartozó, 2,45 millió dollár összdíjazású verseny szervezőivel, a viadal főszponzorával és a főváros polgármesterével. Úgy véli: a hölgyek alkalmazása azt a benyomást kelti, mintha a nők csupán dísz- és szórakoztató tárgyak lennének.

A torna egyik legnagyobb sztárja, az amerikai Andre Agassi sincs elragadtatva az újítástól. "Nem vagyok biztos abban, hogy ez a legjobb útja a sportág népszerűsítésének" - mondta a tengerentúli klasszis, aki első mérkőzésén 7:6, 6:3-ra nyert a fehérorosz Max Mirnyij ellen. "Bevallom őszintén, hogy néha nehéz volt csak a labdára koncentrálni. Bár számomra talán előnyt jelentett, hogy sokszor teniszezem a feleségemmel" - tette hozzá Agassi, Steffi Graf férje.

A szűk trikóba és szoknyába öltöztetett modellek - akiknek kora 19 és 28 év között mozog - két hétig készültek a feladatra, amely abból áll, hogy összegyűjtik a labdákat, odadobják a játékosoknak és kérésre átadják nekik a törölközőjüket.

Ami az eredményeket illeti: az első helyen kiemelt Tim Henmann bejutott a harmadik fordulóba, miután a brit klasszis a spanyol Alberto Costát legyőzte két játszmában. A chilei Nicolas Massu viszont kiesett, az olimpiai bajnok teniszezőt az amerikai Taylor Dent győzte le. Az athéni játékokon egyesben bronz-, párosban pedig Massuval aranyérmet nyert Fernando Gonzalezt az osztrák Stefan Koubek búcsúztatta. Kiesett a tíz napja Tokióban diadalmaskodó cseh Jiri Novak is. A harmadik helyen kiemelt Marat Szafin a vártnál nehezebben jutott be a harmadik fordulóba, az orosz klasszis a spanyol Feliciano Lopezt verte meg három küzdelmes szettben. Búcsúzott a hatodikként rangsorolt hazai kedvenc, Juan Carlos Ferrero is.

ATP-torna, Madrid (2,425 millió dollár), Mestersorozat, 2. forduló:
Henman (brit, 1.) - Costa (spanyol) 6:4, 6:2
Srichaphan (thaiföldi, 16.) - Corretja (spanyol) 7:6 (7-5), 6:3
Dent (amerikai) - Massu (chilei, 5.) 6:3, 3:6, 6:3
Haas (német) - Novak (cseh, 11.) 6:1, 6:4
Koubek (osztrák) - Gonzalez (chilei, 15.) 6:1, 3:6, 7:6 (7-5)
Ljubicic (horvát) - Schüttler (német) 6:3, 6:0
Szafin (orosz, 3.) - Lopez (spanyol) 7:5, 6:7 (5-7), 6:3
Horna (perui) - Ferrero (spanyol, 6.) 6:3, 6:1
J. Johansson (svéd, 7.) - Canas (argentin) 7:6 (7-3), 7:5

WTA-torna, Zürich (1,3 millió dollár) 2. forduló:
Molik (ausztrál) - Zvonarjeva (orosz, 6.) 6:3, 5:7, 6:2
Sarapova (orosz, 4.) - Hantuchova (szlovák) 6:4, 7:5