Vágólapra másolva!
Kovács Antal és Kosztolánczy György egyaránt bronzérmes lett szombaton az Elektromos Népfürdő utcai csarnokában rendezett cselgáncs Európa-bajnokságon, amelyen a férfiaknál és a nőknél is csak egyetlen súlycsoportban, az abszolút kategóriában osztottak érmeket.

Cselgáncsban természetesen idén már megrendezték az Európa-bajnokságot, jóval az olimpia előtt Bukarestben, ám az Európai Judo Szövetség (EJU) döntése értelmében a román fővárosban az abszolút kategória - a kontinensbajnokságok története során most először - lekerült a műsorról, s az EJU e hét végi budapesti kongresszusához kapcsolódva nálunk lett lebonyolítva.

Történeti érdekesség, hogy amikor a cselgáncs 1964-ben, Japánban felkerült az olimpia programjába, az akkori négy súlycsoport között ott volt az abszolút kategória is, amelyben súlycsoporttól függetlenül bárki elindulhatott; s a sportág őshazájában ma is a legnagyobb tisztelet övezi azt, aki a "királykategóriának" számító összjapán bajnokságot megnyeri. Az 1964-es tokiói olimpián hiába gyűjtötték be a házigazdák három súlycsoport aranyérmét, Japán nemzeti gyászba borult, mert az abszolút kategória döntőjében a holland Anton Geesink legyőzte a versenyzőjüket. S milyen a sors, Geesink szombaton itt volt az Elektromos csarnokában, a sportág legendája jeles sportdiplomata, a Nemzetközi Olimpiai Bizottság tagja.

Az abszolút kategória egyébként 1984-ben lekerült az olimpiai programból, de a világ- és Európa-bajnokságokon továbbra is jelen volt. Ám a sportág irányítóinak elképzelése szerint a mostani budapesti debütálás után már külön világversenyeket rendeznek ebben a kategóriában. Így jövőre külön vb-t is.

Egy olimpia évében azonban decemberben kétségkívül nehéz összetoborozni a mezőnyt, amivel Elektromos csarnokában szembesülhettünk: mindössze tíz ország versenyzői indultak, s bár a férfiaknál a 18 fős mezőny (nemzetenként akár 2-3 indulóval) elfogadható volt, a nőknél csupán kilencen léptek tatamira, köztük 3-3 francia és orosz.

Mi csupán a férfiaknál voltunk érdekeltek, az olimpiai és világbajnok Kovács Antal, valamint Kosztolánczy György révén, akik eredendően a 100 kg-ban versenyeznek, azaz a papírforma alapján kevés esélyük lett volna a 100 kiló felettiek ellen. Ám a sors úgy hozta, hogy igazán nagy "hústornyok" nem neveztek, a kétszeres világbajnok orosz Mihalin pedig már az első meccsén kikapott. S ezzel ki is esett, mert az Eb-t - még egy újításként - vigaszági küzdelmek nélkül rendezték.

Kovács Antal az első fordulóban erőnyerő volt, a másodikban régi nagy riválisát, a grúz Dzsikurialit, majd a harmadik körben az orosz Galkint is a hosszabbításban, "aranyponttal" verte, s Kosztolánczy György is hasonló utat járt be: az első fordulóban erőnyerő volt, ezután a görög Iliadisz, majd az orosz Balacsinszkij ellen is intésekkel nyert. Így a legjobb négy közé mindketten bejutottak. Az elődöntőjüket azonban egyaránt elvesztették, Kovács Antalt a grúz Kizilasvili két jukóval, Kosztolánczyt a francia Bataille ipponnal győzte le. A döntőt a francia nyerte, de a dobogó harmadik fokán - nem lévén bronzmeccs - két magyar állt, ami mindenképpen felülmúlta előzetes várakozásainkat.

"Természetesen elégedett vagyok a bronzéremmel, mert egy nagyon hosszú és gyötrelmes év zárásaként ez mindenképpen jó eredmény. Bár most, már nyakamban a bronzzal, persze megfordul a fejemben, hogy lehetett volna fényesebb is az érem, mert az igazán nehéz feladatokat megoldottam. A harmadik meccsem könnyebbnek ígérkezett, de ezt a grúz fiút sajnos nem ismertem, be kell vallanom, meglepett. Nehezen alkalmazkodtam a stílusához, s mire rájöttem, hogy mit is kellene tennem, már vége volt a mérkőzésnek. De még egyszer mondom, örülök a bronzéremnek, az pedig szerintem nagy dolog, hogy két harmadik helyet szereztünk" - nyilatkozta Kovács Antal, aki mindenképpen a 2004-es cselgáncs Európa-bajnokság(ok) hőse, hiszen a bukaresti Eb-n a saját súlycsoportjában, a 100 kg-ban ezüstérmet szerzett.

Cselgáncs Eb, eredmények, abszolút kategória
férfiak: 1. Bataille (francia), 2. Kizilasvili (grúz), 3. Kovács Antal és Kosztolánczy György
nők: 1. Mondiere (francia), 2. Prokofjeva (ukrán), 3. Bisseni (francia) és Portet (francia)

Fábik Tibor