Társoldalunk:

90 éves magasugró olimpiai bajnokunk

2005.01.05. 13:47

Szerdán a Magyar Olimpiai Bizottság, a Magyar Atlétikai Szövetség, az Olimpiai Bajnokok Klubja és a Mező Ferenc Közalapítvány képviselői közösen köszöntötték a 90. születésnapját csütörtökön ünneplő Csák Ibolyát, az 1936-os berlini olimpia magasugróbajnokát.

"Ibi néni fiatal éveim bálványa volt, örök példakép marad a magyar atlétika számára" - mondta méltatásában Zsivótzky Gyula, az 1968-os mexikóvárosi játékok kalapácsvető aranyérmese. Molnár Zoltán, a MOB ügyvezető igazgatója jó egészséget, frissítő sétákat kívánt, amihez egy címeres, piros-fehér-zöld melegítővel lepte meg az ünnepeltet.

"Az élet szép volt, boldogan éltem férjemmel, családommal, szilveszterkor már dédunokám is született, de bizony eljártak felettem az évek" - nyilatkozott Csák Ibolya, aki hétéves atlétikai pályafutása alatt 15 centimétert javított legjobbján, kilencszeres magyar bajnok, kétszer távolugrásban is győzött.

Magasugrásban női versenyzőtől sohasem szenvedett vereséget. Egy ízben, 1938-ban a Bécsben rendezett Európa-bajnokság után csak hetek múlva nyilvánították győztesnek, mikor kiderült, hogy az első helyezett német versenyzőnek a férfiak között kellett volna indulnia. Bécsben elért 164 centiméteres ugrásával Európa-, egyben magyar rekordot állított fel, utóbbit csak 23 év múltán tudták megjavítani.

A magyar női atlétika első olimpiai és Európa-bajnoka. Ő alkalmazta először a lendületes nekifutásból végrehajtott fékező kitámasztást, a légmunka javítására pedig a léc felett a mozgás síkjára merőleges ollózást.

KAPCSOLÓDÓ CIKKEK