Nőipárbajtőr-válogatottunk vasárnap kellemetlen meglepetésként csupán a kilencedik helyen végzett a budapesti csapat Világkupán, azaz a szombati gyenge egyéni szereplés után nem sikerült javítani a mérlegen. A győzelmet az olimpiai ezüstérmes németek szerezték meg.
Itt nézzen körül!
Azután, hogy a szombati egyéni Világkupán egyetlen vívónőnk sem jutott be a nyolcas döntőbe, a csapatversenyben mindenképpen jobb eredményre számítottunk, ám már az első akadályt sem sikerült leküzdeni.
A Tóth Hajnalka, Szász Emese, Mincza Ildikó, Révész Julianna összeállítású együttesünk a nyolc közé jutásért 38-34-re kikapott Ukrajnától. Az utolsó asszó előtt a találatokban addig nem bővelkedő mérkőzésen 20-18-ra még mi vezettünk, ám ezután Szász Emese 20-14-re alulmaradt a rutinos Vibornovával szemben. S bár a folytatásban együttesünk mindhárom mérkőzését megnyerte - sorrendben a lengyelek, az osztrákok, majd az olaszok ellen -, az "alsó ágon" csupán a 9. helyet szerezhette meg.
"Sajnos a szezonkezdésre anyagi forrás hiányában nem tudtunk alapozó edzőtáborral készülni, s ez rögtön ez első versenyen keményen visszaütött. Ezzel együtt azonban az is tény, hogy az athéni olimpia után talán túlságosan is hosszúra nyúlt a pihenő időszak" - nyilatkozta Szabó Bence szövetségi kapitány.
![Forrás: [origo]](http://static7.origos.hu/i/0501/20050123nemetparb.jpg)
Német öröm: Bokel, Duplitzer, Heidemann és Markovic nyakába kerültek az aranyérmek
Az athéni olimpián győztes oroszok meglepetésre az elődöntőben nem bírtak az észtekkel, s később a bronzérmet is elbukták a kínaiakkal szemben. A döntő úgy indult, hogy az olimpiai ezüstérmes németek "fegyverszünetet" kötöttek az észtekkel, hiszen nyolc asszó után 9-9-volt az állás. Az utolsó párban Rohi sokáig két tussal is vezetett Heidemann ellen, de a német vívónő fordított, 21-17-re nyert. Így a németek Duplitzer szombati egyéni győzelme után a csapatverseny aranyérmét is hazavitték Budapestről.
Eredmények:
a 16 között:
Ukrajna - Magyarország (Tóth H. +1, Mincza 0, Szász -5) 38-34
a 9-16. helyért:
Magyarország (Tóth H. +9, Szász +4, Révész 0) - Lengyelország 45-32
a 9-12. helyért:
Magyarország (Szász +6, Révész +5, Tóth H. +3) - Ausztria 45-31
a 9. helyért:
Magyarország (Révész +4, Szász +4, Tóth H. -2) - Olaszország 45-39
a negyeddöntőben:
Németország - Egyesült Államok 45-32
Kína - Ukrajna 45-31
Oroszország - Svájc 45-39
Észtország - Franciaország 45-27
az elődöntőben:
Németország - Kína 45-25
Észtország - Oroszország 45-39
az 5. helyért:
Franciaország - Ukrajna 45-38
a 3. helyért:
Kína-Oroszország 34-32
a döntőben:
Németország - Észtország 21-17
Végeredmény: 1 Németország (Claudia Bokel, Britta Heidemann, Imke Duplitzer, Marijana Markovic), 2. Észtország (Maarika Vosu, Heidi Rohi, Olga Alekszejeva), 3. Kína (Li Na, Csang Li, Luo Hsziao-jüan, Sen Vej-vej), 4. Oroszország, 5. Franciaország, 6. Ukrajna, ... 9. Magyarország (Mincza Ildikó, Szász Eemese, Tóth Hajnalka, Révész Julianna).
Fábik Tibor
[origo]
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Kizárták a Kovács, Janics párost Duisburgban
A középfutam után kizárták a versenyből az 500 méteren szereplő Kovács Katalin, Douchev-Janics Natasa párost a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen, mert a ...
Titkon azt reméltem, nyerni tudok - három magyar ezüst az úszó-Eb-n
Risztov Éva 1500 méter gyorson, Cseh László 100 pillangón, Bernek Péter pedig 200 háton lett - egyaránt új országos csúccsal - ezüstérmes a debreceni úszó ...
Kozák Danuta megnyerte a Világkupát, így ő indul egyesben az olimpián
Kozák Danuta képviseli majd a magyar színeket női K-1 500 m-en a londoni olimpián, miután szombaton megnyerte a szám fináléját a duisburgi kajak-kenu Világkupa-versenyen.
Nem kellenek jóllakott játékosok - interjú a győri kézicsapat spanyol edzőjével
Néhány hónapja Ambros Martín még az Itxako edzőjeként a Győri Audi ETO ellen irányította csapatát a kézilabda Bajnokok Ligájában, pedig akkor már tudta, hogy a szezon ...
Pocsék büntetőzők a hollandok, az angolok nem reménytelenek
Nem mindig válnak be a büntetőkről szóló sztereotípiák, ezt a Bayern München Bajnokok Ligája-döntős bukása is bizonyítja. Azért a németek zömmel jók a műfajban, ám ...
Madrid rémálmával búcsúzik Guardiola
Együtt harcoltak Francóék ellen, ha a spanyol himnuszt kell fütyülni, akkor egymást harsogják túl, a '80-as években azonban botrányos meccseiktől volt hangos ...
Kiszámíthatatlan valóságshow ördögi cselekkel
A múlt hétvégén elkezdődött a brazil bajnokság, amely színvonalában egyre inkább közelíti, gazdaságilag pedig lassan fel is veszi a versenyt az európai topligákkal. ...
Szédületes éremrekordokat ostromolnak a magyar úszók az Eb-n
Az egy nap alatt szerzett négy aranyéremmel közel került minden idők legeredményesebb Eb-szerepléséhez Debrecenben a magyar úszóválogatott, ehhez még két elsőség és egy ...
Egy felpumpált bajnokság dísze lehet Drogba
A Kínai Kommunista Párt ösztönzésére az elmúlt években hatalmas összegeket fektettek az ország labdarúgásba, aminek eredményeképpen Nicolas Anelka és Marcello Lippi után ...
Büdös az edzőknek a liverpooli kispad
Közel egy hete keresi új edzőjét a Liverpool, de a jelöltek többsége már tárgyalásra is nemet mondott. A patinás klub kispadja a nagyobb neveknek valószínűleg túl nagy ...
Több alapember is távozik a Chelsea-től
Bosingwa, Kalou, Essien és Malouda is távozhat a Chelsea-től, a helyükre Hazard, Hulk vagy Doumbia érkezhet.
Harminckilencre nőtt a bundaügyben gyanúsítottak száma
Újabb játékosok és mérkőzések kerültek elő a bundaügyben, amelyben a gyanúsítottak száma harminckilencre, az érintett meccsek száma harmincra nőtt. Az ügyészség a héten ...
Ilyen jól még soha nem úsztam - csodadressz nélküli legjobbját is ünnepli Cseh
Cseh László új Európa-bajnoki-rekorddal nyerte a 200 méteres vegyesúszást a debreceni úszó-Eb-n, azok után, hogy mindössze húsz perce volt a 200 pillangó középdöntője ...
Demjén Ferenc
Töltsd le Demjén Ferenc, A Föld a szeretőm című albumát a T-Online Zeneáruházból
Apa driftelni tanul
Kipróbáltuk a boxermotoros, hátsókerekes vadonat új Toyota kupét, a GT86-ot.
Véget ért a Megasztár, nyert a nagy esélyes
Nagyjából két hónapja lehet tudni, hogy Radics Gigi lesz a befutó.
Miért nem hagyja a francba a megszorításokat Európa?
Miért nincs alternatívája a megszorításoknak, merre vezet Orbán magyar útja?