Vágólapra másolva!
Szombat este 20 órakor - amennyiben a program csúszás nélkül halad a hamburgi Color Line Arenában - Erdei Zsolt harmadszor védheti meg félnehézsúlyú profi bokszvilágbajnoki címét. A WBO szervezet övéért ismét az az argentin Hugo Hernán Garay az ellenfele, akit tavaly májusban, Dortmundban egyszer már megvert - nehéz meccsen, többségi pontozással. A szombat esti gálán szorítóba lépő 16 bokszoló mérlegelését pénteken délután háromkor tartották a Hansa-város exkluzív bevásárló negyedében, a Hanse-Viertel Mövenpick Grosse Glaskuppe nevű üzletben. Erdei 78,40 kg-mal, ellenfele 79,20-szal mérlegelt.

Ch. Gáll András helyszíni jelentése Hamburgból

A szombati gála három összecsapásán is világbajnoki öv lesz a tét, s csöppet sem meglepő, hogy itt, Németországban a 16 hónapos tétlenség után visszatérő Dariusz Michalczewski, a 36 éves korára legendává nemesedett "Tigris" mérkőzése a fő műsorszám.

Erdei a mérlegelésre tip-top állapotban, szálkásan, erőtől duzzadóan érkezett, szemmel láthatóan sokkal jobb fizikai állapotban volt, mint a két eddigi címvédő összecsapásán, az első, Garay elleni találkozón és a Lakatus elleni, Kisstadion-beli meccsen. Derekáról szinte teljesen eltűnt az úszógumi, 78,40 kg-mal talán még sohasem mérlegelt profiként. Az argentin súlya 79,20 volt, de úgy, hogy anyaszült meztelenre kellett vetkőznie, nehogy átessen a súlyhatáron. (Emlékezetes, hogy tavaly, Dortmundban csak hossza huzavona után tudta hozni a súlyát.)

Fritz Sdunek, Madár edzője boldogan pózolt egyik kedvencével - a másik persze Michalczewski - a fotóhoz, s a tapasztalt tréner elmondta, védence kirobbanó erőben van, kész a címvédésre. "Nem akarok nagyképűsködni, majd minden kiderül a szorítóban" - mondta Erdei. "Nincs félnivalóm, egyszer s mindenkorra le akarom zárni a Garay-kérdést."

Garay meg az Erdei-kérdést akarja lezárni, legalábbis ez derül ki menedzsmentje (amely megegyezik a szintén argentin Julio Pablo Chacón stábjával) és a bokszoló szavaiból. "Két és fél hónapot készültem erre a meccsre, most nem érhet meglepetés. Leszedem Erdei fejét" - jelentette ki magabiztosan a valóban roppant zord kinézetű harcos.

Lesz még egy magyar résztvevője a szombati gálának, ifjabb Balzsay Károly személyében, aki 76,80 kilóval mérlegelt a nagyközépsúlyban. Balzsay élete negyedik profimeccsén - az eddigi hármat megnyerte, kettőt KO-val - a nem éppen rémületes mérleggel (7 győzelem, 20 vereség, 3 döntetlen) rendelkező francia Jesse Moreaux-val csap össze, hatmenetesre tervezett találkozón. A mérkőzésre eljött Hamburgba a bokszoló édesapja, idősebb Balzsay Károly, a magyar amatőr válogatott szövetségi kapitánya, és menyaszonya, Reubl Tünde, az egykori nagyszerű tornász is.

A szombati Universum Box-Promotion-gála műsora:
kisharmatsúly (női): Susianna Kentikian - Debbie Lohmaier (4 menet)
nagyközépsúly:Balzsay Károly - Jessy Moreaux (francia) (6 menet)
nehézsúly: Gyenisz Bojcov (orosz) - Vance Winn (amerikai) (4 menet)
kisváltósúly: Willy Blain (francia) - Michael Kelly (amerikai) (4 menet)
nagyváltósúly: Sebastian Zbik (lengyel) - Marcen Gierke (német)
félnehézsúly: Erdei Zsolt (21 gy, 0 v.) - Hugo Hernán Garay (argentin, 23 gy., 1.v.) WBO-döntő
harmatsúly: Vladimir Szidorenko (ukrán, 16 gy., 0 v.) - Julio Zarate (mexikói, 21 gy., 2 v., 1 d.) WBA-döntő
félnehézsúly: Fabrice Tiozzo (francia, 46 gy., 2 v.) - Dariusz Michalczewski (lengyel, 48 gy., 1 v.) WBA-döntő