Vágólapra másolva!
Egy ezüst- és egy bronzérmet, valamint két negyedik és két hatodik helyet szereztek a magyar versenyzők a tallinni légfegyveres Európa-bajnokság zárónapján.  A dobogós helyezések a junior futócéllövőkhöz fűződnek: a 30+30 lövéses számban Kocsis Norbert 563 körrel a harmadik, Belák András pedig 562-vel a negyedik helyen végzett, míg a Kocsis Rolanddal (556, 11.) kiegészült csapat második lett. A lányoknál Keczeli Bianka (362) hatodikként zárt.

A felnőtteknél nem született magyar érem, mégis a puskás Miskolczi Julianna teljesítménye kitűnőnek nevezhető, hiszen az alapversenyben 397 kört, míg a fináléban 103,2-t produkált (500,2 kör), ami csak a viadal hihetetlen magas színvonala miatt nem ért ezúttal érmet. Ugyanennek lett az áldozata Joó Éva is, aki a remek 395 körös alaperedménye ellenére sem tudott döntőt lőni.

Krzyzewsky Beátának nem ment ilyen jól, 389 körrel az 52. lett. A csapat így a hatodik helyen végzett.

A férfi pisztolyosoknál Karacs Zsolt volt az egyetlen magyar induló, ám nem tudott maradandót alkotni, s 568 körrel a vert mezőnyben végzett.

A magyar csapat a juniorok révén egy ezüst- és két bronzérmet szerzett. A felnőtteknek nem sikerült dobogóra állniuk, bár minden számban döntőbe jutottak.