Vágólapra másolva!
Szombaton rendezték a Hotel Stadionban a Magyar Ökölvívó Szakszövetség tisztújító közgyűlését. Elnöknek - újabb öt évre - dr. Csötönyi Sándort választották meg. A közgyűlésen a 107, szavazásra jogosult küldöttből 68 megjelent, ekként határozatképes volt a grémium.

Az elnökség írásban közreadott beszámolójához Csötönyi Sándor elnök fűzött szóbeli kiegészítést. A 5 éves ciklus eredményeit értékelve Csötönyi megemlítette a 2000-es év sikereit (Tampere: Erdei Zsolt Eb-aranyérmes, Káté Gyula junior vb-aranyérmes, a sydneyi olimpián Erdei harmadik), a 2001-es belfasti vb gyengébb eredményeit, a scrantoni első női vb-n Pruzsinszky Ivett elsőségét. 2002-ben Kecskeméten sikeres kadett Eb-t rendezett Magyarország, egy évre rá Pécsett női Eb-t, melyen Kovács Mária nehézsúlyban diadalmaskodott, a permi felnőtt Eb-n pedig ifj. Balzsay Károly ezüst, Szűcs István bronzérmet szerzett.

Az athéni olimpián elmaradtak a sikerek, amit tetézett, hogy első nekifutásra mindössze 11 millió forintot kapott volna állami támogatás gyanánt a MÖSZ 2005-re. Csötönyi azonban az "asztalra csapott", s nem csekély mértékben ennek is köszönhetően végül 53 millió lett abból a 11 millióból.

"Túléljük ezeket a volt sportminisztereket, minisztereket - ők már sehol sem lesznek, amikor mi még mindig élünk... Kilenc sportminisztert éltem túl, amióta, tíz éve, én vagyok a szövetség elnöke. Már nem is érdekel, hogy ki vezeti a magyar sportot, mert csakis rajtunk áll, hogy mit érünk el, miként biztosítjuk a saját feltételeinket" - hangsúlyozta az elnök. Csötönyi kiemelte: az athéni balsiker ellenére a magyar ökölvívás továbbra is Európa élvonalához tartozik.

A továbbiakban szó esett a sportágat a közelmúltban felkavaró eseményről, Bedák Pál és Zsolt, valamint Dudás Tibor átigazolásáról a Vasasból Pesterzsébetre. A három klasszis mesterét, Szántó Imrét követte - Bedákék szerződése lejárt -, s amint azt Csötönyi, továbbá a Vasas szakosztályelnöke, Károlyfi László és a Pesterzsébeti SC-t képviselő Bakonyi Nándor tulajdonos egybehangzóan megállapította: a magyar ökölvívás érdekeit képviselő döntés született.

Ezt követően elfogadták a 2004. évi pénzügyi beszámolót és a mérleget. Csötönyi Sándort további öt esztendőre, egyhangúlag elnöknek választották, az elnökség további húsz tagja pedig Dr. Jákó Péter, Pelyva Görgy, Bendes Győző, Simon Péter, Károlyfi László, ifj. Lasz György, dr.Égeni Attila, Mándi Tas Ferenc, Kertész István, Kovács György, Horváth János, Orodán Sándor, dr. Toller László, Schiller László, Fásy Ádám, Korvin Balázs, dr.Kovács László, Bochkor Gábor, Vida József, Szántó László.

Ch. Gáll András