Vágólapra másolva!
Tóth Zoltán a 27. helyen végzett, s így nem szerzett olimpiai kvótát a moszkvai műkorcsolya és jégtánc világbajnokságon. Egy későbbi kvalifikációs versenyen azonban még biztosíthatja helyét a jövő évi torinói játékokon. A csütörtöki kűr előtt hatalmas meglepetésre a svájci Lambiel vezet, a háromszoros világbajnok orosz Pljuscsenko csak a harmadik. Jégtáncban a Hoffmann Nóra, Elek Attila kettős a kvótát érő 15. helyen áll.

A férfiaknál a selejtező után versenyben maradt harminc korcsolyázó közül elsőként Tóth Zoltán mutatta be a rövid programját, s önmagához képest jól teljesített: a tripla flip-tripla toe-loop kombinációja és a tripla Lutza is szépen sikerült, igaz, a háromfordulatos Axelből két lábra érkezett. A pontozók 51,91 pontot adtak a programjára, összehasonlításképpen az év eleji torinói Eb-n csak 43,64-et érdemelt ki.

Országos bajnokunk a 27. helyre előre lépett, de mivel csütörtökön már csak a legjobb 24 mutathatja be kűrjét, számára véget ért a vb. Moszkvában az 1-24. helyezettek szereznek olimpiai kvótát, de egy későbbi kvalifikációs versenyen még Tóth is biztosíthatja helyét a jövő évi torinói játékokon.

A selejtező és a rövid program eredményei alapján hatalmas meglepetésre a svájci Lambiel vezet, aki felnőtt világversenyen még egyetlen érmet sem szerzett, a tavalyi vb-n és az idei Eb-ni egyaránt negyedik lett. A 20 éves korcsolyázó a selejtező után a rövid programban is hibátlan produkcióval rukkolt ki, többek között egy négyfordulatos toe-loop, tripla toe-loop kombinációval, a forgásai pedig az egész mezőnyben a legszebbek voltak. A rövid programját a pontozók 80,28-ra értékelték. Lambiel 5,62 ponttal vezet, ami jelentős előny.

A második helyen a tavalyi budapesti Eb-n győztes, vb-ezüstérmes francia Joubert áll, aki a második legjobb rövid programot (79,66) adta elő. A háromszoros világbajnok orosz Pljuscsenko csak a harmadik helyet foglalja el.

A házigazdák klasszisa lágyéksérüléssel bajlódik, nem tudott úgy edzeni, ahogyan eltervezte, s talán ez is közrejátszik abban, hogy elesett a négyfordulatos toe-loopból. Pljuscsenko rövid programja, amiben nem volt kombináció, csak az ötödik legjobb volt (73,28), s a vb első számú favoritjának hátránya Lambiel-vel szemben 7,02 pont. Így arra, hogy negyedik vb-aranyát is megszerezze, csak halvány esélye maradt.

Jégtáncban a kötelező program után a papírformának megfelelően a címvédő orosz Navka, Kosztomarov kettős jelentős fölénnyel, 3,79 pont előnnyel vezet. Mindenképpen meglepetés, hogy az amerikai Belbin, Agosto duó áll a második helyen, de a második és a hatodik között csupán 1,61 pont a különbség. A kétszeres junior vb-2. Hoffmann Nóra, Elek Attila kettős az olimpiai kvótát érő 15. helyen áll.

A jövő évi torinói játékokon való biztos részvételhez az első tizenkilenc között kell végezni. Hoffmannék 2003-ban és 2004-ben egyaránt a 18. helyen végeztek a vb-n, s a keddi teljesítményük alapján Moszkvában előrébb léphetnek. Folytatás csütörtökön az original programmal.

Kedden elkészült a női verseny sorsolása, s a végül 41 fős mezőnyben az Európa-bajnok Sebestyén Júlia az egyes rajtszámot húzta, azaz szerdán a délelőtti selejtező csoportban elsőként, közép-európai idő szerint reggel 8 órakor, Moszkvában 10-kor lép jégre. Az Eb-4. Pavuk Viktória ugyancsak a délelőtti csoportba került, ő a tízes rajtszámot húzta. Érdekesség, hogy a délutáni csoport sokkal erősebb, ebben korcsolyázik majd az amerikai Kwan, az orosz Szluckaja, a japán Arakava és Suguri, az ukrán Ljasenko és az olasz Kostner is. Sebestyénék csoportjában az amerikai Cohen, az orosz Szokolova, a japán Ando és a finn Pöykiö képviseli a szűk elitet. Mindkét csoportból az 1-15. helyezett jut tovább.

eredmények
férfiak, állás rövid program után: 1. Lambiel (svájci) 118,28; 2. Joubert (francia) 112,66; 3. Pljuscsenko (orosz) 111,26; 4. Buttle (kanadai) 109,39; 5. Lysacek (amerikai) 105,55; 6. Csengjang Li (kínai) 104,84; ... 27. Tóth Zoltán 75,26. (A csütörtöki kűrben már csak az első 24 versenyző szerepel.)

jégtánc, állás a kötelező program után: 1. Navka, Kosztomarov (orosz) 45,97; 2. Belbin, Agosto (amerikai) 42,18; 3. Grusina, Goncsarov (ukrán) 41,30; 4. Denkova, Sztavijszki (bolgár) 40,81; 5. Dubreuil, Lauzon (kanadai) 40,51; 6. Delobel, Schoenfelder (francia) 40,51; ...15. Hoffmann Nóra, Elek Attila 30,17

Fábik Tibor