Vágólapra másolva!
A Nemzetközi Atlétikai Szövetség (IAAF) - a MASZ szerdai döntése nyomán - visszavonta a nemzetközi Sportdöntőbírósághoz (CAS) benyújtott keresetét az athéni olimpián aranyérmétől megfosztott diszkoszvető Fazekas Róbert és kalapácsvető Annus Adrián ügyében.

Az IAAF azért fordult a CAS-hoz, mert a magyar szövetség elnöksége tavaly november 24-én Annust felmentette, Fazekast pedig egy évre tiltotta el. Az IAAF szabályai szerint azonban doppingvétségért kétéves büntetés jár.

A CAS április 1-jén hozta nyilvánosságra, hogy elutasította a két atlétának a Nemzetközi Olimpiai Bizottság ellen benyújtott fellebbezését, ezt követően a MASZ elnöksége hatályon kívül helyezte korábbi határozatát és mindkét versenyzőt két évre eltiltotta.

Fazekast elégtelen mintaadás, Annust az utólagos ellenőrzés elmulasztása miatt zárták ki az athéni játékokról és fosztották meg aranyérmétől. A két versenyző a CAS lausanne-i döntése miatt a svájci legfelső bírósághoz kíván fordulni.