Vágólapra másolva!
A magyar sportéletben egyedülálló kezdeményezés alanyai voltak a magyar kajak-kenu válogatott tagjai. Az Angyal Zoltán szövetségi kapitány által kibővített olimpiai keret tagjai a hétfői esős szeles időben is vízre szálltak, ám ezúttal a budapesti Duna-szakasz egyik állóhajóján gyülekeztek. A Magyar Kajak-Kenu Szövetség e helyen tartotta meg számukra a szezonnyitó versenyezői értekezletet, amelyen több rendhagyó téma került napirendre.

A legnagyobb sikert a korábban több kormányfő mellett is dolgozó protokoll szakember, Görög Ibolya viselkedéstan előadása aratta, amelyen még a számos közszereplésen résztvevő sportolók is szembesülhettek azzal, mennyi mindent kell még tanulniuk, s mily sok apróságra kell figyelniük nyilatkozataik, tárgyalásaik vagy csupán az edzőikkel, versenyzőtársaikkal való kapcsolattartás során.

Munkájukat természetesen a vízen kell a lehető legkomolyabban venniük, hiszen - mint azt az értekezleten dr. Baráth Etele elnök köszöntőjében is hangsúlyozta - generációváltás előtt áll a válogatott, amelynek összetételét a rutinos és feltörekvő versenyzők számára egyaránt évekre meghatározhatja a 2005-ös esztendőben nyújtott teljesítmény.

A program folytatásában Angyal Zoltán a csütörtöki elnökségi ülésen előterjesztendő válogatási elvek módosításáról adott előzetes tájékoztatást, dr. Bakanek György doppingellenes információkat osztott meg a hallgatósággal, dr. Molnár Mária pedig a szövetség és a versenyzők érdekeit egyaránt szem előtt tartó új sportági reklámszabályzatot ismertette.